A könyv egy sötét időben élő filozófus politikai filozófiájának rekonstruálására tesz kísérletet. Eric Voegelin \(1901-1985) volt az a politikai filozófus, aki a modernség válságát diagnosztizálva legfőbb céljának tekintette, hogy a politikatudományt megrendült helyzetéből helyreállítsa. Voegelin saját feladatának a válság leküzdését, a rend helyreállítását,a valóság és egyben a politikai visszaszerzését tekintette. Ezt a feladatot egyenértékűnek gondolta a politikatudomány megújításával. A megújuláshoz azonban Voegelin szerint nem előre, hanem vissza kell lépni, egészen a klasszikus politikai filozófia szemléletmódjáig.

 Kortárs zene és neoavantgárd művészet az underground magánterekben, 1958–1970

A könyv fókuszában az 1960-as évek kevésbé ismert, első fele áll, középpontjában a röntgenorvos és zeneszerző dr. Végh László alakjával, aki fontos szerepet töltött be a budapesti underground kultúrában. Dr. Végh már 1958-tól konkrét és elektronikus zenei kísérleteket folytatott, amelyeket főként a nemhivatalos kultúra magántereiben osztott meg a későbbi neoavantgárdhoz sorolt fiatal művészekkel.

"Az elmúlt fél évszázadban sokakat inspirált Csontváry festészete. Költőket is megihletett (Nagy László: Seb a cédruson című versét megannyi újabb lírai feldolgozás követte), operákat, balettműveket írtak róla, több film is készült a festőművész életművéről. Az egykori Honvéd Főparancsnokság budavári palotájában 2015-ben megvalósult, eddigi legteljesebb Csontváry-életműkiállítás részeként kortárs képzőművészek parafrázisait is megtekinthette a tárlat közönsége ez a kötet a kiállított művek reprodukcióit tartalmazza és egy-egy rövid beszélgetés leiratát, amelyeket a művészekkel folytattam."

Rend és káosz, bűn és bűnhődés, szerelem és gyűlölet, élet és halál: e fogalmak falainak rendre „biztosítókötél nélkül” ütköztek neki a könyv szereplői, és sokan nagy árat fizettek érte.

 

A ​tanulmánykötet öt magyarországi település példáján annak a kérdésnek a megválaszolására törekszik, hogy a napjaink Magyarországán zajló – különböző típusú – migrációs folyamatok hogyan befolyásolják a vizsgált falvak gazdaság- és társadalomszerkezetét, milyen változásokat hoznak létre egy-egy lokális közösség mindennapjaiban: a településkép átalakulásában, a társadalmi hierarchiák átrendeződésében, az ott élő és dolgozó emberek munka- és életkörülményeiben.
A kötet tanulmányai azt a jelenséget kívánják feltárni, hogy az „idegenek” felbukkanása – legyenek azok a városból kiköltöző különböző társadalmi rétegek, külföldről érkező, esetleg le is telepedő, módos vagy kevésbé módos turisták – milyen hatással van a helyi társadalmakra, milyen pontokon rajzolja át a 21. század eleji magyar falu képét, s a kialakuló „új helyzet” mennyiben segíti vagy éppen hátráltatja az adott települések túlélési stratégiáit.

Mi újat, vagy legalábbis mi mást tud mondani az irodalomtörténet és a poétikai elemzés a történelmi traumákról a történetíráshoz képest azokban az időkben, amikor a „sok” emlékezés, úgy tűnik, hiába próbál gátat vetni a feledésnek? Az Önéletírás és fikció között: történelmi történetek című kötet irodalmi művekben vizsgálja 20. századi magyar és európai történelmi traumák megjelenítését. A könyv első része Budapest 1944–1945-ös ostromáról és a vészkorszakról írt művekkel foglalkozik, közülük is azokkal, melyek a háború befejezését követő néhány évben születtek. E rész fejezetei írók és közemberek naplóit, illetve a közvetlenül a háború utáni időszakban írott és kiadott, ám mára némileg elfeledett műveit, Tersánszky Józsi Jenő regényeit, Déry Tibor elbeszéléseit, Karinthy Ferenc ostromtörténetét és Vas István verses-naplókötetét elemzik. A háború után kiadott, az ostromot feldolgozó regények többsége abban a hiszemben íródott, hogy képesek a történelmi eseményt új összefüggéseket feltárva megfogalmazni, ezáltal pedig hatni a történelem közösségi elgondolására. A kötet ostromregényelemzései éppen ezért azt kutatják, hogy milyen sajátos lehetőséget kínálnak a fikciók a történelmi traumák közbeszédben hatni képes értelmezéséhez, illetve milyen eszközökkel vesznek részt a történelmi esemény és az ahhoz kapcsolódó társadalmi felelősség egykori és mai megértéséhez. A kötet második része az összehasonlító irodalomtudomány kontextusában vizsgálja a 20. századi történelmi traumák irodalmi megjelenítéseit. Az egyes műértelmezések azt tanulmányozzák, hogy miként keveredik az önéletrajzi és a fikciós ábrázolásmód a II. világháború és a koncentrációs táborok, illetve a háború utáni a totalitárius társadalmi berendezkedések tapasztalatai által ihletett írásokban. Kertész Imre, Georges Perec, Patrick Modiano, Susan Suleiman, valamint Karátson Endre műveinek olvasatai a történelmi kataklizmákat különböző nyelvek és kultúrák eltérő perspektívájában szemlélik. Mindezt úgy, hogy figyelembe veszik az időbeli távolságot, mely az egykori eseményt a mindenkori jelentől elválasztja, így különös jelentőséget tulajdonítanak az emlékezés poétikai és politikai összefüggéseinek. A kötet írásai a múlt élővé tételének új lehetőségeit keresik, abban bízva, hogy történelem megelevenítése az olvasás esztétikai tapasztalatában képes kiteljesedni, s egyúttal alternatívát kínálni a történelmi igazság fogalmának politikai-ideológiai kisajátításaival szemben.

Tanulmányok és dokumentumok.

A ​lukácsi életmű sorsának óriási tétje van. Vajon életben marad-e egy olyan társadalom (legalább elméleti) lehetősége, amely nem egyszerűen jogi-politikai egyenlőségre, hanem a társadalmi-gazdasági egyenlőségre épül? E kötet olyan tanulmányokat és dokumentumokat közöl, amelyek filozófiailag-elméletileg a lukácsi alternatíva megalapozottságát bizonyítják.