Takács-Sánta András (1974) ökológus, az ELTE docense - a Társadalomtudományi Karon a humánökológia mesterszak igazgatója, a Természettudományi Karon a Környezettudományi Centrum munkatársa. A helyi ökoközösségeket segítő Kisközösségi Program szakmai vezetője. Korábbi könyve Bioszféra-átalakításunk nagy ugrásai címmel jelent meg a L'Harmattan Kiadónál.

A cigányság kultúrájának szépsége és eredetisége, cigány és nem-cigány együttélésének kölcsönösen gazdagító hatása plasztikusan mutatkozik meg az irodalom és a képzőművészet egymást inspiráló párhuzamosságában. A mese műfajának eszközei és fordulatai által szőtt cselekmény arra készteti az olvasót – és a leendő rajzfilm nézőjét –, hogy a cigány szereplőkkel azonosuljon.

Az emlékezés, identitás és diszkurzus fogalmai számos jelentésréteggel rendelkeznek, egymás mellé helyezésük és közös tárgyalásuk pedig megnyithatja az elmét, beindíthatja a képzelőerőt, s az emberi ügyekről folytatott közös gondolkodás és beszéd kiváló kiindulópontja lehet. Ez a várakozásteljes elképzelés jelentette e tanulmánykötet kiinduló pontját, melynek szerzői a humán tudományok művelői, így az irodalomtudomány, a nyelvészet, a pszichológia és a szociológia hagyományait követik.

A Dél-Dunántúl pusztulása 1683–1685-ben

A Szellemhívók és áldozárok kötetcím az amerikai őslakos vallások két fontos jelenségét nevezi meg. A szellemhívó szó az inuit (eszkimó) angekok, dán ndemaner kifejezés pontos fordítása, régi magyar áldozár (áldozópap) szavunk pedig itt az azték és inka vallási specialistára utal. A kötet ennek megfelelően tagolódik három egy inuit, egy azték és egy inka vallástörténeti részre. 

1925-ben megjelent könyve nem csupán a szociológia egyik alapműve, hanem a történelem-, a kultúra- és az irodalomtudományokban is alkalmazott emlékezetkutatás origója. Elmélete szerint nem csupán az egyes emberek, hanem a társadalmi csoportok és társadalmak is rendelkeznek emlékezettel, amely identitásukat és stabilitásukat alapozza meg.

A kötet a Dél-Etiópiában élő murszik külvilággal való kapcsolatáról szól. A murszik egy félnomád közösség, akiket az utóbbi két évtizedben egyre több külföldi turista látogat meg, főleg azzal a céllal, hogy ajaktányéros murszi asszonyokat fényképezzenek. A turisták megjelenése teljesen új helyzet elé állította ezt az addig aránylag hagyományos életmódot folytató közösséget. Hirtelen olyan tárgyak és eszmék jelentek meg közöttük, amik addig csak nagyon csekély mértékben voltak jelen a murszi mindennapokban. A készpénz, az alkohol, a bérmunka, a fotográfia, az idegen nyelv különböző módokon hatottak az emberek gondolkodására. A kötet ezekre a folyamatokra, mindenekelőtt a murszi társadalomra koncentrál, a turizmus csak belépőpontul szolgál gondolkodásuk megértéséhez.