A kötet struktúrája új elemeket rejt. Tanulmányok és lejegyzett elbeszélések váltogatják egymást, segítve az olvasót – laikust és tudóst egyaránt – a hagyomány és hiedelem viszonyának mélyebb megértésében. Miként működik a hiedelmek rendszere, rendszernek nevezhető-e egyáltalán? A tudós érdeklődő kutatási vágya és az élő hagyomány találkozásának lenyomatát ismerhetjük meg az interdiszciplináris szemléletű kötetből.

Két esszé

Rudolf Kassner annak a múlt század végén induló írónemzedéknek volt egyik jeles képviselője, amelyik olyan nagy humanista szellemeket adott Európának, mint Paul Valéry, André Gide, Rainer Maria Rilke, Thomas Mann, Hermann Hesse, T. S. Eliot…

A Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe rendhagyó mű. Bár egyetemi tankönyvnek íródott, valójában jóval több, mint amit a „bevezetés" cím sugall. Benne a 20. századi szociálantropológia egyik legnagyobb mestere, a rokonságkutatás két legfontosabb irányzatának, a Rivers tői Radcliffe-Brownig húzódó angolszász strukturalista-funkcionalista, valamint az ezt követő, Lévi-Strauss nevével fémjelzett (francia) strukturalista iskolának a műhelyébe vezeti be olvasóit - széles és személyes látképet adva ezen keresztül az antropológiai kutatások alfájának és ómegájának számító rokonságkutatások fő kérdéseiről, módszertanáról, eddigi eredményeiről és napjainkban zajló, heves szakmai vitáiról.

Prezentizmus és időtapasztalat

François ​Hartog könyve különleges utazásra hívja az olvasót. A jelenből és annak önmagára irányuló kérdésfeltevéseiből elindulva, térnek és időnek nekivágva a legkülönfélébb vidékekre és korokba vezet el a történetiség rendjei, a címben szereplő, általa felvázolt új történettudományi eszköz nyomában. 

A könyv egy sötét időben élő filozófus politikai filozófiájának rekonstruálására tesz kísérletet. Eric Voegelin \(1901-1985) volt az a politikai filozófus, aki a modernség válságát diagnosztizálva legfőbb céljának tekintette, hogy a politikatudományt megrendült helyzetéből helyreállítsa. Voegelin saját feladatának a válság leküzdését, a rend helyreállítását,a valóság és egyben a politikai visszaszerzését tekintette. Ezt a feladatot egyenértékűnek gondolta a politikatudomány megújításával. A megújuláshoz azonban Voegelin szerint nem előre, hanem vissza kell lépni, egészen a klasszikus politikai filozófia szemléletmódjáig.

1914. ​július végén a négy nagyhatalom (a Német Birodalom, Ausztria–Magyarország, Franciaország és Oroszország) – különböző gyarló megfontolásból – tudatosan vállalta az európai háborút, s azért valamennyien felelősek voltak. Létfontosságú érdekeik kölcsönösen kizárták egymást, ez vezetett az általános háborúhoz.