Hasonló termékek
Kosztolányi Dezső
Levelezése II.
1908–1913
szerkesztette: Sárközi Éva
Illyés Gyula, a kommunista
Beke Albertnek ebből a könyvéből egy teljesen új Illyés Gyulát ismerünk meg. Éspedig nyugodtan mondhatjuk, hogy az igazit. Eddig ugyanis Illyésről midig úgy írtak és beszéltek, mint egy nagy nemzeti költőről, aki élt és halt a magyarságért és szívén hordta annak sorsát. Beke könyvéből viszont az derül ki, hogy Illyés egy meglehetősen középszerű, kétkulacsos és mindenekelőtt kommunista költő volt. Itthon soha nem árulta el, hogy fiatalkorában belépett a francia kommunista pártba és annak élete végéig tagja is maradt.
Értéket megőrizni nem, csakis teremteni lehet
Szerkesztette: Bezeczky Gábor – Bucsics Katalin
Leírás
Bárdos László életműve széles körű világirodalmi műveltségének köszönhetően igen sokszínű. A hagyatékában fellelt munkáiból összeállított, a Károli Könyvek sorozatban megjelent első kötete, az Átültetések vers- és prózafordításai után Az esetlegesség mintái tanulmányainak, esszéinek, kritikáinak gyűjteménye.
A palettán a francia romantikusoktól a parnasszistákig találkozunk irodalomtörténeti ismertetésekkel, verselemzésekkel. Több ízben is foglalkozik a szerző Alfred de Vigny munkásságával, mert a magyar olvasók által kevéssé ismert „legnagyobb francia romantikusnak” helyet akar adni a hazai köztudatban Victor Hugo mellett. Emellett jelentős Schiller- és Hölderlin-verselemzést is olvashatunk tőle, de Shelley-, Keats- és Whitman-, valamint Shakespeare-tanulmányok is szerepelnek a könyvben. Különös elánnal vetette bele magát a műfordítás kérdéseibe, ilyen témájú írásai rendszerint saját fordítói gyakorlatából, szakmai tudásából fakadóan szinte műhelyesszék.
A magyar modernségből Kosztolányi Dezső, Szép Ernő, Móricz Zsigmond és mások mellett Adyról is írt. Róla szóló dolgozata a költő hullámvölgyének idejére koncentrál. Szinte rajongással vegyes a figyelme Pilinszky János és Nemes Nagy Ágnes munkássága iránt. Könyvkritikái és recenziói gyakran a kortárs irodalom világából, ismeretlenebb és friss szerzők könyveivel is foglalkoznak, olykor pedig szeretett alkotói alakuló művészetét követik, mint Vasadi Péter és Csorba Győző esetében.
A megjelenés időrendjében közölt írásai esetlegesen alakuló, de mindenkor mintázatokat kirajzoló saját irodalomtörténetén kalauzolják végig az olvasót.
Paraméterek
| Szerzők(vesszővel elválasztva) | Bárdos László |
| Megjelenés | 2026 |
| Terjedelem | 878 oldal |
| Kötészet | puhatáblás |
| ISBN | 978-963-646-134-8 |
| Sorozat | Károli könyvek - Tanulmánykötetek sorozat |
