A kötet a Dél-Etiópiában élő murszik külvilággal való kapcsolatáról szól. A murszik egy félnomád közösség, akiket az utóbbi két évtizedben egyre több külföldi turista látogat meg, főleg azzal a céllal, hogy ajaktányéros murszi asszonyokat fényképezzenek. A turisták megjelenése teljesen új helyzet elé állította ezt az addig aránylag hagyományos életmódot folytató közösséget. Hirtelen olyan tárgyak és eszmék jelentek meg közöttük, amik addig csak nagyon csekély mértékben voltak jelen a murszi mindennapokban. A készpénz, az alkohol, a bérmunka, a fotográfia, az idegen nyelv különböző módokon hatottak az emberek gondolkodására. A kötet ezekre a folyamatokra, mindenekelőtt a murszi társadalomra koncentrál, a turizmus csak belépőpontul szolgál gondolkodásuk megértéséhez.

Aki ​szereti a népszerű, de tudományos alaposságú történelmi tárgyú műveket, biztosan élvezettel fogja végig olvasni Minamizuka Shingo, a jeles japán „hungarológus” könyvét.

A ​hosszú vándorút végén a mai Magyarország területéről Itáliába vonuló és ott letelepedő germán nép, a langobardok történetét a VIII. század végén örökítette meg a tudós szerzetes, Paulus Diaconus. Nagy Károly frank uralkodó udvarából Monte Cassino bencés kolostorába visszavonulva olyan művet alkotott, amely nagy hatást tett a középkori krónikásokra éppúgy, mint a reneszánsz kor íróira.

A ​mohácsi busójárás farsang végén rendezett maszkos, rituális, a mai formájában karnevál jellegű felvonulás. A hat napon át tartó alakoskodó szokás az idők során tánccal, zenével kísért országos hírű népünnepéllyé fejlődött, amelyben a város lakossága, a busó csoportok és az ő maszkjaikat, eszközeiket készítő kézművesek, valamint zenészek és táncosok vesznek részt.