Takács-Sánta András (1974) ökológus, az ELTE docense - a Társadalomtudományi Karon a humánökológia mesterszak igazgatója, a Természettudományi Karon a Környezettudományi Centrum munkatársa. A helyi ökoközösségeket segítő Kisközösségi Program szakmai vezetője. Korábbi könyve Bioszféra-átalakításunk nagy ugrásai címmel jelent meg a L'Harmattan Kiadónál.

Hogyan vált az idők folyamán az ember bioszféra-átalakító tevékenysége olyan hatalmas mértékűvé, mint amilyen napjainkban? Miként érhetnénk el azokat a viselkedési változásokat, amelyek nyomán környezeti problémáink enyhülnének? Hogyan mérsékelhetnénk a környezeti problémák közvetlen kiváltó okait?

avagy a klímaváltozás árnyékában

Andreas ​Malm műve nem csupán egy újabb a hasonló témájú könyvek sorában. Ha Ön eddig még nem győződött meg az éghajlatváltozás veszélyének valósságáról, most döbbenetes felismerés várja. Ha a tudatos környezetvédők közé tartozik, ez
esetben is gondolatébresztő és lélegzetelállító irodalmi élményben lesz része.

A tudományos és technikai haladás történelmileg szükségszerű diadalába vetett hit a huszadik század végére súlyos kétségeknek adta át a helyét. A természet legyőzése, a legyőzött természet kifosztása és elpusztítása szemlátomást nem járt az ember felszabadításával. Többé nem a fejlődés áldásaiba vetett bizalom igazolja tetteinket, hanem a beletörődés a dolgok menetének kikerülhetetlenségébe és megváltoztathatatlanságába. A kötet szerzője esszéjében a globalizáció és a napjainkban javában zajló ökológiai katasztrófa kérdéskörét járja körül.

Az éghajlatváltozással foglalkozó tudományos eredmények, politikai, illetve civil programok és viták elemzésével, a Magyarországon és az Egyesült Királyságban készített kormányzati és helyi szintű klímastratégiák megvalósítását segítő illetve akadályozó feltételek vizsgálatával kerestem a választ a kérdésre. Arra a következtetésre jutottam, hogy a modern társadalmakban olyan feloldhatatlan ellentmondások – klímaparadoxonok – alakultak ki, amelyek megakadályozzák az éghajlatváltozás kockázatainak csökkentését. A könyv végén bemutatom azokat a lehetőségeket, amelyek esélyt kínálnak a klímaparadoxonok feloldására és arra, hogy a vizsgált két országban – és más az országokban is – a társadalom és a természet között helyreálljon az egykori harmonikus viszony.

Az ember számára a világ már mindig is előzetesen adott, ezt az ember önmagára nézve, életvilágként éli meg, tehát a külvilág és közte levő demarkációs vonal tiszteletben tartása csupán tudatos és szigorú nevelés vagy önnevelés útján eredményezhet egyszerre figyelmes és cselekvőképes magatartást. Ez azonban egyrészt csak keveseknek adatik meg, másrészt - vagy épp azért nem, mert - nem ösztönös, vagyis nem lehet egyszerre életvidám, szabad, találékony és gondoskodó.

Az ökológiai fenntarthatóság szempontjainak megfelelő kezdeményezések a társadalmi-gazdasági fenntarthatóság feltételeinek híján nem gyakorolnak környezetükre vonzerőt, a résztvevőktől aránytalanul nagy áldozatot követelnek, fennmaradásuk is kétséges. A falvak újjáélesztéséhez, a környezetbarát fejlesztésekhez szükséges feltételek nem adottak, de nem is elérhetetlenek, a kibontakozás egyik legfőbb akadálya az együttműködés hiánya.

A klímaválság ideológiától, vallástól és nemzetiségtől függetlenül mindannyiunkat érint. A hatékony válaszok keresése napjainkban egyre intenzívebben zajlik. De vajon ezek a válaszok nincsenek-e meg már régóta, csak elfeledtük őket?