Kötetünk a hazai Latin-Amerika-kutatáson belül külön hangsúlyt szeretne adni egy sajátos földrajzi régiónak, a Karib térségnek, mivel úgy gondoljuk, hogy földrajzi, illetve geopolitikai elhelyezkedésénél, valamint egyedi vonásainál fogva szerepe és jelentősége jóval túlmutat önnön fizikai határain. Egy olyan izgalmas és összetett térségről beszélünk, amely korábban számos birodalom rivalizálásának színtere volt, ezért nyelvileg, kulturálisan, etnikai és vallási tekintetben rendkívül bonyolult képletet mutat. 

A kötet a sajátságosan afroázsiai – az Indiai-óceán menti kultúrák nagyjából egy évezredes érintkezésének eredményeként kiformálódott – madagaszkári társadalom prekoloniális (17–19. századi) történelmét kíséri nyomon. Az elemzés középpontjában a 12–15. század folyamán több hullámban a szigetre érkezett „új jövevények” politikai-hatalmi „elhivatottsága”, illetve az ennek hatására kibontakozott tradicionális monarchikus államszerveződés kérdésköre áll.

Benedict Anderson jelen munkája az első megjelenése óta eltelt csaknem negyedszázad alatt kétségkívül klasszikus művé vált. Nemcsak bekerült a nacionalizmuskutatás kánonjába, de annak napjainkban egyik meghatározó tagja, egyik legtöbbet interpretált és hivatkozott szövege is lett. Ez nemcsak arra a több mint tucatnyi nyelvi kontextusra igaz, ahol a mű fordításban is létezik, hanem az olyanokra is, mint például a magyar, ahol – néhány részlettől eltekintve – eddig nem jelent meg ez az alapmű.

FARKAS MÁRIA ILDIKÓ egyetemi docens történelem, angol és japán szakon végzett az ELTE-n, majd történelemtudományból szerezte meg PhD fokozatát. A KRE BTK Keleti Nyelvek és Kultúrák szak oktatója, oktatási és kutatási területe a modern japán történelem, a japán-magyar kapcsolatok története, a japán kultúrtörténet és összehasonlító kultúratudomány.

A szerző sokrétűen analizálja az olasz egység után létrejött alkotmányos monarchia politikai működését és a kibontakozó pártstruktúra kiépülését. A maga összetettségében tárja fel a fasizmus hatalomra kerülésének körülményeit, a korporatív diktatórikus rendszert és fajelméletének romboló hatását.

Tudománytörténeti megközelítés 

A tudománytörténet ma már nem csupán járulékos mellékterméke az egyes szaktudományoknak, noha általában még nem olyan bevett önálló kutatási irányzat, mint egy-egy diszciplína saját speciális szakágainak a művelése. A magyar néprajzban mindig is volt érdeklődés az előzmények iránt, így bőséggel születtek a tudományszak gyökereit, alakulását, eszmetörténeti összefüggéseit vizsgáló tanulmányok, összefoglalások.

"Húsz éve jártam először Nyugat-Szibériában, és tizenkét év intenzív kapcsolat fűz a Szinja folyó mentén lakó hanti csoporthoz. Életem részévé váltak, és ők is számon tartanak engem. A kulturális antropológia résztvevő megfigyelésen alapuló módszere azt követeli a kutatótól, hogy merüljön bele minél jobban a másik kultúrába, s közben külső szemlélőként figyelje azt. Ezt a pszichés terhet mindenki a maga módján dolgozza fel, de előbb-utóbb szembesülni kell a határokkal. Én úgy döntöttem, hogy belépek a hanti világba. Kutatóból feleséggé, szomszédasszonnyá, vendégből háziasszonnyá, magányos idegenből szinjai hanti gyermek anyjává, ösztöndíjasból háztartásbelivé váltam."