A mexikói neozapatizmus politikai tanulságai

Carlos Antonio Aguirre Rojas (1955), a mexikóvárosi Universidad Nacional Autonóma de México társadalomkutató intézetének történészprofesszora, a Contrahistorias című baloldali, rendszerkritikai folyóirat főszerkesztője e kérdések megválaszolásához kínál kétségtelenül szokatlan – elkötelezett és beleérző, a marxi, braudeli, sartre-i, foucault-i társadalomtudományi fogalmi apparátust a neozapatista őslakos világszemlélettel egyesítő – válaszokat.

Merre ​haladnak a globális kulturális trendek? Milyen sajátosságokkal, milyen dinamikával jellemezhető az a történelmi kor, amelyben élünk?
A sokféle modernitás elmélete, kötetünk témája, miközben ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre keresi a választ,azoknak az eltérő kulturális, történeti és politikai környezetek a jelentőségét hangsúlyozza, amelyekben a modernizáció lezajlott és zajlik ma is.

Ebben a magvas és széles panorámát nyújtó munkában a világ egyik legkiemelkedőbb társadalomtudósa, a Cambridge-i Egyetem szociológia tanszékének vezetője a marxizmus 20. századi útját, illetve a 21.századi radikális elméletalkotásban nyomon követhető örökségét elemzi.

1925-ben megjelent könyve nem csupán a szociológia egyik alapműve, hanem a történelem-, a kultúra- és az irodalomtudományokban is alkalmazott emlékezetkutatás origója. Elmélete szerint nem csupán az egyes emberek, hanem a társadalmi csoportok és társadalmak is rendelkeznek emlékezettel, amely identitásukat és stabilitásukat alapozza meg.

Éppen száz évvel ezelőtt, 1920-ban jelent meg könyv alakban a szociológia és az újkori gondolkodástörténet egyik legjelentősebb műve. Most a kritikai kiadás alapján készült új fordításban olvasható Weber korszakos munkája, mely a helyzetünkről és magunkról való gondolkodás klasszikus kiindulópontja, nem csak szociológusok, történészek és a kultúratudományok, hanem mindenki számára, akit az újkor értelemtörténete érdekel.

Válogatott tanulmányok

Minden korábbi kritika ellenére az új rendszer kényelmesen megtartotta az állam jóléti tevékenységei között a paternalistának nevezett diktatórikus eszközök jó részét. Még ha olykor eszébe is jutott, hogy a szabadság visszanyerésével élővé tehető demokratikus módszerekkel próbálja oldani szabadság és egyenlőség elkerülhetetlen konfliktusát, e törekvéseket többnyire feladta. E folyamatok következményeinek leírása mellett a kötet hangsúlyosan foglalkozik azzal, hogy huszonkét év kormányzati beavatkozásai, törvénykezésben kifejeződő szándékai akartak-e és tudtak-e valamit kezdeni az igazságtalanságokkal, esélyegyenlőtlenségekkel, a társadalom erősödő szétesésével.

„…a közönségesség azzal végződik, hogy – mint ahogy a Dalai Láma ürülékét tisztelik – a söpredék első jöttmentjét imádják, vagy saját magukat látják benne imádattal; olyan viszonyulás ez, amely a demokráciában megfelel annak, mintha a monarchiában a császári koronát aukcióra bocsátanák.” Ezeket a sorokat Kierkegaardtól A jelenkor kritikája című műben olvashatjuk.

Az elmúlt évtizedek gazdasági és társadalmi változásai az életkor meghatározását jelentosen befolyásoló kettős folyamatot indukáltak, a
biológiai érés korábbra tevődött, a társadalmi érés pedig kitolódott. Ezek a folyamatok magukkal hozták azt is, hogy megindult a gyermek- és
ifjúkor eltérő problémáinak, szükségleteinek megismerésére, rendszerbe foglalására irányuló tevékenység is.