Hasonló termékek
Kérdéstilalom
A könyv egy sötét időben élő filozófus politikai filozófiájának rekonstruálására tesz kísérletet. Eric Voegelin \(1901-1985) volt az a politikai filozófus, aki a modernség válságát diagnosztizálva legfőbb céljának tekintette, hogy a politikatudományt megrendült helyzetéből helyreállítsa. Voegelin saját feladatának a válság leküzdését, a rend helyreállítását,a valóság és egyben a politikai visszaszerzését tekintette. Ezt a feladatot egyenértékűnek gondolta a politikatudomány megújításával. A megújuláshoz azonban Voegelin szerint nem előre, hanem vissza kell lépni, egészen a klasszikus politikai filozófia szemléletmódjáig.
Magyarország a nemzetközi környezetpolitikában
Hogyan születnek a kormányzati döntések? Miért teszi a kormányzat éppen azt, amit? A kötet a közpolitika ezen alapkérdéseiből indul ki, konkretizálva azokat a nemzetközi környezetpolitika területére. Elemzésünk azt igyekszik feltárni, hogy milyen motívumok, tényezők hatására döntött úgy a magyar kormányzat, hogy részt vesz és éppen olyan módon vesz részt, ahogy tette a globális környezetvédelmi együttműködésben, egészen pontosan az éghajlat-változási és a biodiverzitási rezsim munkájában.
Kiegyensúlyozottság és kampány a médiában
A politikai újságírásra fordított figyelem különösen kampányidőszakban nő meg, a kampányok pedig a 2000-es évek eleje óta egyre sűrűbben követik egymást. A politizáló nagyközönségnek hol az európai parlamenti, hol a magyar országgyűlési, hol az önkormányzati választásokra való készülődést, hol pedig a különböző pártok által indított népszavazási kezdeményezések előkészületeit kell figyelemmel követnie.
A Kisebbségi területi autonómia elmélete és gyakorlata.
Leírás
Ebben a magvas és széles panorámát nyújtó munkában a világ egyik legkiemelkedőbb társadalomtudósa, a Cambridge-i Egyetem szociológia tanszékének vezetője a marxizmus 20. századi útját, illetve a 21.századi radikális elméletalkotásban nyomon követhető örökségét elemzi.
Therborn egyrészt történeti áttekintést nyújt a marxizmus és a kritikai elmélet elmúlt száz évéről, másrészt azt is megvizsgálja, hogy miként alakul az ezredforduló – többek között Ziľek, Negri, Badiou nevével fémjelezhető – radikális gondolkodása. A modernitásról, a posztmodernről és a posztmarxizmusról folyó viták áttekintése segítségével lényegében azt veszi szemügyre, hogy a marxista, illetve a Marxhoz kötődő elméleti áramlatok miképpen birkóznak meg a változó szellemi és politikai-gazdasági környezettel.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Göran Therborn |
Megjelenés | 2010 |
Terjedelem | 238 oldal |
Kötészet | ragasztott, puhatáblás |
ISBN | 9789632362847 |
Fordította | Bozsó Péter |
Sorozat | Eszmélet Kiskönyvtár sorozat |