A mexikói neozapatizmus politikai tanulságai

Carlos Antonio Aguirre Rojas (1955), a mexikóvárosi Universidad Nacional Autonóma de México társadalomkutató intézetének történészprofesszora, a Contrahistorias című baloldali, rendszerkritikai folyóirat főszerkesztője e kérdések megválaszolásához kínál kétségtelenül szokatlan – elkötelezett és beleérző, a marxi, braudeli, sartre-i, foucault-i társadalomtudományi fogalmi apparátust a neozapatista őslakos világszemlélettel egyesítő – válaszokat.

A ​kötet általános bevezetés gyanánt szolgál Fernand Braudel történészi gondolkodásához. Bemutatja, hogy az Annales folyóirat második nagy korszakának vezető alakja a történelem globális felfogásának sajátos koncepcióját alkotta meg, s Braudel intellektuális pályájának teljességre törekvő rekonstrukciójával kulcsokat kínál az életmű legfontosabb darabjainak megértéséhez.

Éppen száz évvel ezelőtt, 1920-ban jelent meg könyv alakban a szociológia és az újkori gondolkodástörténet egyik legjelentősebb műve. Most a kritikai kiadás alapján készült új fordításban olvasható Weber korszakos munkája, mely a helyzetünkről és magunkról való gondolkodás klasszikus kiindulópontja, nem csak szociológusok, történészek és a kultúratudományok, hanem mindenki számára, akit az újkor értelemtörténete érdekel.

A könyv két előadást tartalmaz, melyek azt a kérdést járják körül, hogy vajon léteznek-e lator államok, és ha nem (vagy ha igen), annak milyen jogi-elméleti-gyakorlati feltételei és következményei vannak. Ma, az Iszlám Állam nevű terrorállam fenyegetése idején ez a kérdés különös hangsúlyt kap.

A méltán világhírű történelemprofesszor (az MTA tiszteletbeli tagja) önéletrajzában a szélsőségek korát mutatja meg, de most az egyén szemszögéből, ironikus bölcseséggel és kellő távolságtartással. Kalandos és termékeny életének történetét útleírásként is olvashatjuk – kitűnő pillanatfelvételekkel ifjúsága Bécséről és Berlinjéről, a harmincas évek még özönvíz előtti angol társadalmáról, olaszországi, spanyolországi, dél-amerikai és más, élvezettel leírt látogatásairól.

Prezentizmus és időtapasztalat

François ​Hartog könyve különleges utazásra hívja az olvasót. A jelenből és annak önmagára irányuló kérdésfeltevéseiből elindulva, térnek és időnek nekivágva a legkülönfélébb vidékekre és korokba vezet el a történetiség rendjei, a címben szereplő, általa felvázolt új történettudományi eszköz nyomában. 

Az ​amerikai melodráma az örökkévalóságot célozza meg, az orosz melodráma a semmit. Ebben a tekintetben állítható, hogy a tízes évek orosz némafilmje rendkívül modern. Az elviselhetetlenség, a botrány, a cserbenhagyottság és az összeomlás motívumainak sűrítése esztétikai vákuumot eredményez. A filmek végére az idő kimerülésének élményéhez jutunk: „megáll az idő”. 

Ellenállók, lázadók és a dzsessz

Ez a könyv gyakorlatilag csak olyan emberekről szól, akiket rendszerint legfeljebb családjuk, szomszédaik, illetve a modern államokban az anyakönyvi hivatalok tartanak számon.