Az ​ígéretes jövőjű Samuel Tyne, az oxfordi egyetem ghánai származású diákja azzal a meggyőződéssel költözött az Újvilágba, hogy ő nagy tettekre hivatott ember. De tizenöt év eltelt, és egy hivatal középszerű csalódott alkamazottjaként tengeti napjait. Amikor megörökli nagybátyja omladozó házát Asterben, egy kanadai kisvárosban, felesége tiltakozását és tizenhárom éves ikerlányainak makacs ellenkezését semmibe véve Samuel kilép állásából, és családostul a csak fehérek lakta Északra költözik.

Jonathan Garfinkel önéletrajzi regénye sokszor kacagtató, sokszor felkavaró és mindvégig lebilincselő vallomás szerelemről, cionizmusról, a zsidópalesztin konfliktusról és az együttélés lehetőségéről.

Tilman Rammstedt a Fön Texte an Musik csoport dalszövegírója és a Visch & Ferse irodalmi színpadi csoport állandó tagja. Két regény szerzője és több irodalmi díj birtokosa. Berlinben él, 2006-ban a JAKSolitude csereprogram keretében három hónapot töltött Budapesten

A világ valaha volt legnagyobb Afrikán kívüli zsiráfkolóniája nem találnánk ki a szocialista Csehszlovákia egyik kevéssé ismert városának állatkertjében jött létre a hetvenes években. Vajon kinek állhatott érdekében ennek a furcsa, észérvekkel megmagyarázhatatlan képződménynek az életre hívása? Nem tudjuk. Vajon milyen célok, orvosi, űrkutatási, katonai-biológiai elképzelések állhattak a háttérben? Ezt sem tudjuk. J. M. Ledgard kiváló regénye nem is ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására tesz elsősorban kísérletet, hanem a megalomániájában is kisszerű zsiráf-ügy hátterében meghúzódó emberi tényezőket, érzelmi-gondolati konfliktusokat igyekszik feltárni. Mi zajlott le vajon emberek és állatok lelkében azon a rettenetes éjszakán, amikor pár óra leforgása alatt az összes zsiráfot lemészárolták? És mi köze van ehhez a szomorú és nem mindennapi történethez Bohumil Hrabalnak?A fiatal skót író regénye erre ad frappáns választ. 

A Született Szovjetunióban voltaképpen egy útikönyv, mégpedig az érzelmesebb és ugyanakkor szórakoztatóbb fajtából. Az egykori szovjet birodalom legmeghatározóbb helyszíneire kalauzol minket Ernu, olyan helyekre, melyeket azonban hiába is keresnénk az utódállamok térképén, hiszen nem földrajzi értelemben vett sétára invitál minket a szerző. A szovjet ember mindennapjainak tipikus színterein (pionír-tábor, kommunalka, farmerpiac) keresztül mutatja fel azt a tapasztalatot, ami másképpen elbeszélhetetlen lenne: mit érzett, hogyan gondolkodott, szeretett, szorongott a néhai homo sovieticus. Pátoszmentes iróniába oltott nosztalgiával idézi fel egy eltűnt világbirodalom utolsó két évtizedének valódi arcát"

Kiábrándult, de nem kiábrándító, fáradt, de nem fárasztó Robert Şerban verseinek világa, és valahol mindezen túl mégis van benne bizakodás, remény egy jobb életre. A bizakodás alapja pedig éppen maga a vers, a líra létezése, ha ugyanis a vers lehetséges, az azt jelenti, hogy létezik valami, ami ,,csak" szép, aminek ezen kívül külön haszna nincs - szépen itt természetesen annyi értendő, hogy elsősorban esztétikailag értelmezhető. Mert egyébként szépelgés nincs ebben a kötetben, egy többé-kevésbé hétköznapi világ jelenik meg a versekben többé-kevésbé hétköznapi nyelven. És mégis, ezen az egyszerűségen egyszer csak átüt valami magával ragadó és magától értetődő költői erő: ,,azonban anélkül hogy valaki közölné velük / az emberek tudják: / a vers marad csupán / a letöltött életünk után".

Katarzyna Sowula novelláiban látszólag nagyon kevés a valódi esemény, csendes, lefojtott hangú monológjaiban emlékképek és vágyálmok, sérülések és remények sorjáznak egészen hétköznapi háttér előtt. Mégsincs egy percnyi unalom sem ebben a könyvben! A varsói hétköznapok bagatell történéseiből egész életutakra láthatunk rá egy pillanat alatt, egy elhibázott mozdulatból (kuka mellé dobott újságpapír galacsinból) több generáció boldogság iránti vágyódása és elkerülhetetlen kudarcai, félresiklásai bomlanak ki hirtelen. Sowula írásainak ereje éppen ebből, az apróságok mögött feltáruló szédítő mélység megmutatásából fakad, na meg abból a bátorságból, ahogy a szerző, akár egy ejtőernyős, beveti magát az ismeretlen életek sűrűjébe.

MICHAEL ​HULSE (1955) angol fordító, kritikus és költő. 1978-ban Dole Queur című versével megnyerte az első Nemzeti Költészeti Versenyt, amelynek zsűrijében Ted Hughes, Fleur Adcock és Gavin Ewart foglalt helyet. 1980-ban Eric Gregory-díjat nyert, 1991-ben Cholmondeley-díjat. Az egyetlen költő, aki a Bridport Költészeti Díjat két alkalommal is megkapta (1988, 1993).