Hasonló termékek
Jakab, az Úr testvére. Jakab az ősgyülekezet és az ősegyház kontextusában
Galsi Árpád könyve hézagpótló a hazai tudományos életben, ugyanakkor a nemzetközi kutatás viszonylatában is újat hoz azáltal, hogy újszövetségi teológiai szempontból kívánja újragondolni Jakab szerepét. Emellett a szerző nem titkolt szándéka, hogy előmozdítsa a Szentírás jobb megértését és megélését.
Hitetek mellé tudományt
Az alábbi kötet a Fiatal Kutatók és Doktoranduszok V. Nemzetközi Teológus Konferenciáján résztvevõ elõadások publikálásra érdemesnek talált felszólalásainak írott anyagait tartalmazza. Az angol és magyar nyelven megjelent mûvek a teológia szinte minden területét érintik, de nem csupán a szûken vett hittudomány kérdéseit vizsgálják.
A Kálvinizmus nyitánya
Családi vitákról nem szokás beszélni. Lehet-e a reformáció emlékévében a protestantizmus családján belül lezajlott vitáról szólni? Talán csak az adhat erre felhatalmazást, ha ezáltal közelebb kerülünk felekezeti identitásunk mélyebb megismeréséhez.
Az emberáldozattól az istennév kimondhatatlanságáig
Az Ószövetség gondolatvilágának kétféle megközelítése, a vallástörténeti és a teológiai, igen közel áll egymáshoz, mégsem azonos. A vallástörténeti a vallási gondolatok kialakulását, azok hátterét és a gyakorlatban való megjelenését, a vallásgyakorlatot vizsgálja, míg a teológiai magukra a gondolatokra, azok tartalmára és összefüggésrendszerére koncentrál.
A reformáció örökségében élve
A Budapesti Károli Református Egyetem Hittudományi Karán a reformáció 500. évforduló tiszteletére szervezett konferencia tanulmánykötetének mottója is lehetne a dr. Bogárdi Szabó István püspök igei köszöntőjében megfogalmazott kijelentés: „Ha valamit meg kell tanulnunk a reformációból, akkor az éppen az, hogy egy tapodt at sem előrébb lépni, ha a múltat rózsaszín szemüvegén át nézzük; és az 500. évfordulón eléggé megkísért ez.”Kocsev Miklós dékán pedig köszöntőjében rámutatott, hogy a reformáció szellemi örökségében na gyszerű lehetőséget lát, amely éltető, előbbre visz és ebből az örökségből a következő nemzedékek is élni fognak. Az oktatókon (is) múlik, hogyan adják át az örökséget, hogy azok jó impulzusokat eredményezzenek.
A mítosz filozófiája
A mítosz filozófiája az emberi kultúra egyik legzseniálisabb teljesítményén, a görög mitológián keresztül közelít normalitás és őrültség, szerelem és felejtés, emberi és nem-emberi, élet és halál határainak és ellentéteinek alapkérdéseihez – azzal a célkitűzéssel, hogy kitapogassa a határok létrejöttének, megképződésének forrását. Mi a normalitás, és mi az őrület? Beszélhetünk-e az őrület valóságáról, vagy inkább – az őrület illúziójáról?
Karl Rahner
Az ember – Isten titkához rendelt lény
A könyv révén a magyar olvasónak első ízben nyílik lehetősége arra, hogy átfogóan megismerje Karl Rahner teológiáját és annak hatását.
Leírás
Kötetünkben a kommunista állambiztonsági szolgálatok egyik legfontosabb működési területével ismerkedhet meg az olvasó. A „Fehér Hollók” munkacsoport fiatal kutatói egy korábban „szigorúan titkos” belügyi tankönyv elemzésével mutatnak rá azokra a törekvésekre és módszerekre, amelyek a kommunista titkosszolgálatoknak a hazai egyházak elleni munkáját meghatározták.
A kötet bevezető tanulmányai az egyes ügyeket, a hazai nyilvánosságban uralkodó „ügynök-központú” megközelítésekkel szemben, a hatalmi rendszer belső összefüggései alapján tárgyalják. Így a legfrissebb kutatási eredményeket feldolgozó vizsgálat nem pusztán a korszak sajátos egyházüldözési technikáit mutatja be, hanem érdekes adalékokkal szolgál a kádárizmus természetrajzához is.
A teljes egészében közölt egykori állambiztonsági jegyzet szerzője, Berényi István a „klerikális reakció elhárításával” foglalkozó belügyminisztériumi részleg vezetője volt 1957–1962 között. Később a Vatikán elleni akciók egyik irányítója lett, végül a magyar hírszerzőket képző „Műszaki Tanfolyam” fedőnevű intézmény parancsnokaként vonult nyugdíjba. Az általa rögzített elvek évtizedekre meghatározták az egyházakkal foglalkozó titkosszolgálati szakemberek munkáját.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Kiss Réka, Soós Viktor Attila, Tabajdi Gábor |
Kiadás éve | 2012 |
Oldalak száma | 214 oldal |
ISBN | 9789632365480 |
Sorozat | Fehér hollók sorozat |