Ez a könyv tisztelgés az elmúlt háromszáz év jól vagy kevésbé ismert nagy építészei előtt, akik maradandó alkotásaikkal gyarapították a magyar kultúrát.

Tudománytörténeti megközelítés 

A tudománytörténet ma már nem csupán járulékos mellékterméke az egyes szaktudományoknak, noha általában még nem olyan bevett önálló kutatási irányzat, mint egy-egy diszciplína saját speciális szakágainak a művelése. A magyar néprajzban mindig is volt érdeklődés az előzmények iránt, így bőséggel születtek a tudományszak gyökereit, alakulását, eszmetörténeti összefüggéseit vizsgáló tanulmányok, összefoglalások.

„Alen Mešković prózája (...) figyelemreméltó: mindvégig fenn tudja tartani a figyelmünket, a lelkesedésünket. Az a fajta szöveg ez, ami magával sodor: észre sem veszed, és hipp-hopp, már el is olvastad.”
Gere Ágnes, ekultura.hu

Az először 2011-ben megjelent Ukulele jam című regényt
9 nyelvre fordították le.

2021-ben kettős évfordulót ünnepelhettünk: 100 éve született és 40 éve halt meg Pilinszky János. Életműve azonban máig élő. A könyv a költő eddig kevéssé ismert arcát mutatja be: olyan alkotóét, aki (noha költőként vált ismertté) számos más művészeti ágat inspirált, ugyanakkor saját költészetét is több művészeti ág inspirálta. A kutatók és a laikus műélvezők számára egyaránt olyan „egyenes labirintus” ez, „melyben / mind tömöttebb és mind tömöttebb / és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk”.

Samuel ​Beckett, Harold Pinter és Tom Stoppard művészetének színház-, és drámatörténeti újításai a 20. század második felétől napjainkig éreztetik hatásukat a színpadon világszerte. Műveik komplexitása, részletgazdagsága, a szövegek rétegzettsége olykor nagy kihívás elé állítja a színházba járó közönséget és az olvasót.

1925-ben megjelent könyve nem csupán a szociológia egyik alapműve, hanem a történelem-, a kultúra- és az irodalomtudományokban is alkalmazott emlékezetkutatás origója. Elmélete szerint nem csupán az egyes emberek, hanem a társadalmi csoportok és társadalmak is rendelkeznek emlékezettel, amely identitásukat és stabilitásukat alapozza meg.

A könyv megszólítja az olvasót, és azt közvetíti, hogy a lélek színháza a mintha térben zajlik, a kétszemélyes terápiában a résztvevők kapcsolati terében, a pszichodrámában pedig a játéktérben, ahol a problémahozó a saját története főszereplőjévé válik, csoporttársai pedig élete egyéb szereplőit jelenítik meg, játsszák el számára. A rendező kísérő és alkotótárs a folyamatban.