Az elmúlt évtizedek gazdasági és társadalmi változásai az életkor meghatározását jelentosen befolyásoló kettős folyamatot indukáltak, a
biológiai érés korábbra tevődött, a társadalmi érés pedig kitolódott. Ezek a folyamatok magukkal hozták azt is, hogy megindult a gyermek- és
ifjúkor eltérő problémáinak, szükségleteinek megismerésére, rendszerbe foglalására irányuló tevékenység is. A 21. század elejére az életutaknak egy módosult modellje alakult ki, a korábbi életutak szekvenciális szerkezete fellazult, amely együtt járt a kamaszkor elnyúlásával, a posztadoleszcencia kialakulásával. A posztadoleszcencia elterjedésére a gyermekvédelem válasza az, hogy biztosít a nagykorúvá váltak számára egy önkéntes alapon igénybe vehető ellátást, illetve szolgáltatást. Az állami gyermekvédelem tehát figyelembe veszi, hogy a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedetteknek a jogi értelemben vett felnőtté válásuk után is szükségük van további segítségre a kibontakozó felnőttkor megéléséhez, a szociológiai értelemben vett felnőttszerepek elsajátításához. Ugyanakkor a posztadoleszcencia jelenségére nem elegendő az ellátások, szolgáltatások garantálásával reagálni, a gyermekvédelem felnőtté váltakkal kapcsolatos feladatának ki kell terjednie arra is, hogy ezek az ellátások, szolgáltatások tartalommal töltodjenek meg, amelyek valódi segítséget nyújtanak a felnőttszerepek elsajátításához. E kötet témája az állami gyermekvédelem rendszerében nagykorúvá vált, utógondozói ellátásban és utógondozásban részesülő fiatal felnőttek iskolai pályafutásának, munkaerő-piaci részvételének, jövőbeli elképzeléseinek, a támogatások szakmai tartalmáról alkotott véleményének vizsgálata. Az érdeklődő olvasó a kötetből választ kap arra is, hogy a gyermekvédelemben nevelkedetteknek mely típusai különíthetőek el az életút eddigi alakulása alapján, valamint hogy miért mondhatjuk azt, hogy a hazai gyermekvédelem történeti fejlődése során megrekedt az ontológiai stádiumban és jelen muködését a kvázi-professzionalitás jellemzi.