Hasonló termékek
Droghasználat Magyarország táncos szórakozóhelyein
Túlzás nélkül állítható, hogy a drogepidemiológia terén folyó, és most már örvendetesen gyarapodó hazai kutatás egyik legérdekesebb és legrelevánsabb vizsgálati vonaláról kapunk képet a könyvben. A kérdőíves felmérés terepen kialakított kontaktusok nyomán folyik és az ifjúság egy sajátos, kockázathordozó csoportját közelíti meg.
Drogok és felnőttek
Őszintén ajánlom a könyvet az addiktológia területén tevékenykedő szakemberek mellett (akik számára ez a kötet várhatóan "kötelező olvasmánnyá" válhat) mindazoknak a társadalmi problémák felé nyitott érdeklődőknek, akik nem riadnak vissza az olykor száraznak tűnő, számokkal tarkított tudományos elemzésektől.
Demetrovics Zsolt
(T)örvény
A kábítószerrel való visszaélés büntetőjogi megítélésének hatásvizsgálata - 1999 március 1. után
Az Országos Kriminológiai Intézetben 2001-ben sor került a Büntető Törvénykönyv visszaélés kábítószerrel bűncselekmény törvényi tényállásra vonatkozó, 1999. március 1-én hatályba lépett módosítás hatásvizsgálata. A vizsgálat eredményei alapján elmondhatjuk, hogy a kábítószeres bűnözés büntetőjogi megítélésében jelentős változást hozó jogszabály módosítás (1998. évi LXXXVII. tv.) hatásossága megkérdőjelezhető.
Leszakadók. A társadalmi kirekesztés folyamata
Rácz József egyetemi magántanár, a MTA Pszichológiai Kutatóintézet tudományos fő munka társa, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Addiktológiai Tanszékének vezetője, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia igazgatója. Az 1980-as évektől foglalkozik ifjúsági szcénák kutatásával, elsősorban a droghasználat témakörében. 2006-tól az EMCDDA Tudományos Tanácsának tagja. A kötetben a „Fények és árnyak” című Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Program (NKFP) során készült, a társadalmi kirekesztődés folyamatával foglalkozó kutatásunkat mutatjuk be.
Leírás
Ezeket a történeteket azért nem szoktuk olvasni, mert ezekbe a történetekbe bele szoktak halni. Van, akinek a szülei írják meg utólag, de az inkább róluk szól. Van, aki színészként játssza el, aztán hamar belehal másba. Aki túléli és újrakezd, az ritkán beszél róla. Pláne arról, hogy miért volt csodálatos. Pedig e nélkül a kívülálló gyakran csak azt a hülye, értetlen kérdést teszi fel: hogyan jut valaki idáig? Nem árt érezni ezt, de a Kővirág főhőse ennél többre válaszol: "Mondj egy fontosabb dolgot a heroinnál. Ha tudsz ilyet, akkor még kiszállhatsz." Bombera Krisztina A drogfüggő ember azért is vált ki annyi negatív érzelmet, elutasítást vagy éppen agressziót a társadalomban, mert a "normális" ész számára érthetetlen, mi zajlik le a lelkében, hogyan képes ártani önmagának ilyen következetes és súlyos módon, miért nem működik benne ennyire az önvédelem, a józan értéktudat. Ez a visszaemlékezés – szinte szépirodalmi értékű szövegben, arányos szerkesztéssel, a függőségben lévővel együtt szenvedő édesanya kontrasztos látásmódját is kifejezve – bemutatja azt a pokoljárást, amelyből ő meg tudott menekülni, de amelynek krízispontjain oly sokan elvesznek az opiátszármazékok rabjai közül.dr. Buda Béla
Paraméterek
Oldalak száma | 178 |
ISBN | 9639457493 |
Kiadás éve | 2004 |
Sorozat | Sorsok és szenvedélyek könyvek sorozat |