Ez a könyv az általa alapított világi krisztushívőkből álló közösség spirituális vezérgondolatait foglalja össze, s a hétköznapi, Istenre szomjas olvasó számára is számos kincset tartogat.

Az embert rosszra csábító kísértés mibenléte mint kérdés már a Szentírás első lapjain felbukkan. Az Egyiptomban megjelenő korai szerzetesség sivatagi atyái, akik „mindentől távol mégis mindennel harmonikus egységben” éltek, az emberi lélek mélységeire való érzékenységgel írják le a kísértéssel járó belső folyamatokat. A démonok által sugallt gonosz gondolatok „specialistája”, pontuszi Evagriosz, a 4. századi sivatag egyik legjelentősebb szerzetesírója. Tanítása meghatározó a keleti és a nyugati lelkiség történetében. A jelen kötet négy rövid művének fordítását tartalmazza bevezetővel és jegyzetekkel.

Közösségben egymással és Istennel

Csoportok általában jobb döntést hoznak, mint egyének. Több szem többet lát a fontos információkból; a nyílt vita segít a szempontok helyes mérlegelésében; a közösen hozott döntéseket inkább magukénak érzik a tagok, és az illetékesek a megvalósításban is motiváltabbak. Milyen szabályokat érdemes követni a közös döntéshozatalkor családban, iskolában, egyesületekben, egyházközségi vagy önkormányzati gyűléseken? Másképp döntenek-e olyan csoportok, amelyek hitbéli közösségnek mondják magukat és döntési folyamatuk során tudatosan keresik Isten akaratát?

Notker Wolf, a bencés rend leköszönő prímás apátja, a világutazó, nagyvállalati felső vezetőhöz hasonló életet élő, időzsonglőr szerzetes saját bölcsességét osztja meg közérthető, egyszerű mondatokban mindenkivel, aki küzd az idővel. Az idő múlásával, hiányával, gyorsaságával, lassúságával, az idő szűkével, az időzavarral.

A kötetben összegyűjtött írások a monasztikus szerzetesi élet hagyományból táplálkozó jelenére irányítják a figyelmet. A benedeki és az azt megelőző tradíció fényében kérdeznek rá arra, hogy ki a szerzetes ma, hogy milyen ösvények kínálkoznak azok számára, akik a krisztuskövetés útján az atyák nyomdokain próbálnak járni.

Az Ószövetség gondolatvilágának kétféle megközelítése, a vallástörténeti és a teológiai, igen közel áll egymáshoz, mégsem azonos. A vallástörténeti a vallási gondolatok kialakulását, azok hátterét és a gyakorlatban való megjelenését, a vallásgyakorlatot vizsgálja, míg a teológiai magukra a gondolatokra, azok tartalmára és összefüggésrendszerére koncentrál.

Pap Ferenc könyve az egyházi év fogalmának értelmezésébõl kiindulva páratlan részletességgel, hitelesen és körültekintõen tárja fel az egyházi év ünnepeinek, ünnepi ciklusainak eredõit, gyökereit, összefüggéseit, valamint különös hangsúllyal annak protestáns–református adaptációját európai és magyar kontextusban. A kezünkben tartott kiadvány egyszerre kézikönyv, adatbázis és tankönyv, megannyi képzési szinten, formában alapmûként használható. Jelen van benne az ismeretek összefoglaló–szintetizáló–tanító szándékú összefoglalása, de a tényeken és történeti összefüggéseken túl adottságainkat és a történeti utat elõremutatóan elemzi. Célkitûzése, hogy az olvasókkal közösen az együttgondolkozáson keresztül eljusson a közös cselekvésig, az elõrelépésig, a paradigmaváltásig és az önkritikus reflexió megszületéséig.