Hasonló termékek
A lélek színháza
A könyv megszólítja az olvasót, és azt közvetíti, hogy a lélek színháza a mintha térben zajlik, a kétszemélyes terápiában a résztvevők kapcsolati terében, a pszichodrámában pedig a játéktérben, ahol a problémahozó a saját története főszereplőjévé válik, csoporttársai pedig élete egyéb szereplőit jelenítik meg, játsszák el számára. A rendező kísérő és alkotótárs a folyamatban.
Az egyház mint egykori birtokos a magyar helynevekben
A kötet az egyház egykori birtokosi szerepkörével összefüggésben keletkezett magyar helynevek sajátosságait mutatja be. Kitér a történelmi körülményekre, amelyek e kulturális névtípus keletkezését és terjedését a középkori Magyar Királyságban meghatározták, illetve az egyházi tulajdonost jelölő névformák fenntartásához a későbbiek során hozzájárultak.
Pszichodinamikus mozgás- és táncterápia
A szabad mozgásra és a testi érzetekre való tudatos figyelemre építő önismereti és pszichoterápiás lehetőségekről szól ez a hiánypótló kötet. A Magyarországon kifejlesztett pszichodinamikus mozgás- és táncterápiáról (PMT) számos rangos folyóiratban jelentek meg elméleti és módszertani tanulmányok, de ez az első olyan könyv, amely a hazai szakemberek írásait integrálja.
Pilinszky János színházi és filmes víziója ma
2021-ben kettős évfordulót ünnepelhettünk: 100 éve született és 40 éve halt meg Pilinszky János. Életműve azonban máig élő. A könyv a költő eddig kevéssé ismert arcát mutatja be: olyan alkotóét, aki (noha költőként vált ismertté) számos más művészeti ágat inspirált, ugyanakkor saját költészetét is több művészeti ág inspirálta. A kutatók és a laikus műélvezők számára egyaránt olyan „egyenes labirintus” ez, „melyben / mind tömöttebb és mind tömöttebb / és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk”.
A reformáció örökségében élve
A Budapesti Károli Református Egyetem Hittudományi Karán a reformáció 500. évforduló tiszteletére szervezett konferencia tanulmánykötetének mottója is lehetne a dr. Bogárdi Szabó István püspök igei köszöntőjében megfogalmazott kijelentés: „Ha valamit meg kell tanulnunk a reformációból, akkor az éppen az, hogy egy tapodt at sem előrébb lépni, ha a múltat rózsaszín szemüvegén át nézzük; és az 500. évfordulón eléggé megkísért ez.”Kocsev Miklós dékán pedig köszöntőjében rámutatott, hogy a reformáció szellemi örökségében na gyszerű lehetőséget lát, amely éltető, előbbre visz és ebből az örökségből a következő nemzedékek is élni fognak. Az oktatókon (is) múlik, hogyan adják át az örökséget, hogy azok jó impulzusokat eredményezzenek.
A fejlődéspraktika
Ez a könyv arra tesz kísérletet, hogy mindenki számára könnyen érthetően bemutassa, hogyan működünk, és a működésünk alapján hogyan tudjuk megvalósítani céljainkat, kihozni a bennünk rejlő lehetőségeket, miként tudunk változtatni az életünkön, ha akarunk.
Református egyházi élet a Tanácsköztársaság idején
A monográfia témája a Tanácsköztársaság egyházpolitikája. Megtudhatjuk belőle, hogyan találkozott az ateista ideológia a vallásos néplélekkel, hogyan reagált a hazai reformátusság a korlátozó intézkedésekre, milyen kiútkeresések, hitvalló megnyilvánulások kísérték az eseményeket, hogyan dolgozta fel ezt a korszakot az egyház- vagy a történettudomány. A Tanácsköztársaság alatti egyházi élet releváns mondanivalót hordoz az 1945 utáni történelem kutatása számára is.
Leírás
Íme az első magyar nyelvű szociodráma kézikönyv. Megjelenése nagyon aktuális. A szociodráma ugyanis olyan csoportmódszer, amely közösségeket tesz képessé önnön cselekvőerejük megtalálására és mozgósítására. Olyan kereteket kínál, amelyek valódi demokratikus együttműködést tesznek lehetővé. Lehetőséget ad arra, hogy mindenkinek a hangja hallhatóvá váljon. Azoké is, akik nincsenek jelen. Mindezt úgy teszi, hogy a realitást egy játék erejéig kitágítja. Azért, hogy teret adhasson a megértésnek és a változásnak. Persze ahhoz, hogy ez megtörténjen, a módszer működtetőjének szaktudására is szükség van. Ez a könyv azért született, hogy a szociodráma minél többekhez eljuthasson: értsék az elméletét, a működését, és akár kedvük legyen szociodramatistává válni.
Könyvünk a PERFORMERS szociodráma kiadványsorozat részeként jelenik meg. A sorozat életre hívói mind gyakorló szakemberek, akiknek célja, hogy Moreno módszere Európa-szerte minél több közösséghez eljuthasson. A szociodrámát mindannyian kiváló eszköznek tartják a sérült társas viszonyok gyógyítására, és az együttélés élhető formáinak kidolgozására. A PERFORMERS könyvsorozat szemléletet, módszert, eszközöket, példákat kínál az oktatás, a szociális ellátás, a közösség- illetve szervezetfejlesztés területein dolgozók és minden, a helyi és globális közösségeink ügyei iránt elkötelezett olvasó számára.
Paraméterek
| Szerzők(vesszővel elválasztva) | Blaskó Ágnes,Durst Móni,Fóti Orsolya,Galgóczi Krisztina,Horváth Kata,Kocsi Andrea,Pados Eszter |
| Megjelenés | 2022 |
| Terjedelem | 258 oldal |
| Kötészet | kartonált |
| ISBN | 978-963-414-858-6 |
