Hasonló termékek
Keresztút a Kolosszeumban
A kötet szerzője, André Louf 1929-ben született a belgiumi Leuvenben. Húszévesen lépett be az Észak-Franciaországban található Mont-des-Cats trappista apátságba. Biblikus tanulmányokat folytatott a római Szent Gergely egyetemen, majd 1955-ben pappá szentelték. 1963-ban közössége megválasztotta apátjának. A közösség az ő vezetésével élte át a II. Vatikáni Zsinatot, és az azt követő, sok szerzetesközösséget megrázó, nehéz időszakot.
A tizenkét éves Jézusról és Lelkipásztorok imája
Boldog Elréd vagy Aelred (1109-1167) ciszterci szerzetes, az angliai Rievaulx apátja, Szent Bernát kortársa és barátja. A Krisztus emberségét, az emberi érzelmeket, szeretetet és barátságot középpontba állító művei a középkori szerzetesi irodalom egyik kiemelkedő alakjává avatják.
Oszlop a hegyen - Stylita Szent Simeon élete
Az oszlopos szentek a keresztény aszketikus hagyomány talán legtalányosabb képviselői. E kis kötetben a legelső, és talán mindmáig legismertebb stylita, Oszlopos Szent Simeon életén keresztül igyekszünk közelebb hozni az Olvasókhoz az oszlopszentek, és a korai szír szerzetesség világát. A könyv első részében egy zarándoklat keretében áttekintjük Simeon életrajzát és észak-szíriai szentélyének történetét, a második részben pedig most első ízben adjuk közre magyar fordításban egy tanítványának korabeli visszaemlékezéseit.
Fragmenta Christiana (Teológiai patchwork)
„- Mi a világ? Erre a kérdésre a régiek válasza az volt, hogy Isten szava. Az Isten valóban szólt a teremtés kezdetén, a szavával teremtett, csakhogy az a szó egy kérdés volt. A világ Isten kérdése, a tér alanyával és az idő állítmányával, mely a kezdet kezdetén hangzott el. Most csend van, aggasztó csend – a válaszra vár. Tudós emberek azt mondják, a világ felfoghatatlanul hatalmas, teli van csillagokkal, a csillagokon emberekkel, akik bizonyára ugyanígy töprengenek: de én mit kezdjek ezzel? Nem tudhatom, mások megadták-e már a választ, vagy módjukban áll-e válaszolni egyáltalán; de néha azt hiszem, hogy nekünk, embereknek, módunkban áll.
Leírás
A Katekhón folyóirat 2004-es indulása óta terveink közt szerepelt, hogy a folyóirat mellett indítunk egy kis példányszámú sorozatot, melyben olyan teológiai és filozófiai írásokat jelentetünk meg, melyek minden bizonnyal hiánypótlók lehetnek a Tisztelt Olvasó számára.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Veidinger Éva |
Megjelenés | 2008 |
Kötészet | ragasztott, puhatáblás |
ISBN | 978 963 236 093 5 |
Sorozat | Katekhón Könyvtár sorozat |