100 év ifjúság a Drávaszögtől Skandináviáig - ez lehene a mottója Kontra Ferenc könyvbemutatójának, amelyen a bibliofil kiadású könyvet Thimár Attila, a Kortárs irodalmi és kritikai folyóirat főszerkesztője mutatta be a Kossuth Klubban.
A Fiú (elszánt történetek) a drávaszögi (ma Horvátország) Darázson született Kontra Ferenc huszonnegyedik könyve, melyet Váradi Péter főszerkesztő rövid felvezetője után Thimár Attila, a Kortárs folyóirat főszerkesztője mutatott be. A felvezetőt követően Thimár Attila - aki immár évtizedek óta követi a szerző pályaívét - néhány részletet felolvasva, majd a szerzőt faggatva vitte közelebb a könyv világát a jelenlévőkhöz.
A könyvet a L'Harmattan Könyvkiadó a 94. Ünnepi Könyvhét kiemelt szépirodalmi köteteként nyújtotta át az olvasóknak. Thimár Attila, valamint az alkotói pályája során többek között Márai-, József Attila- és Arany János-díjjal kitüntetett szerző a beszélgetés során nem pusztán a kortárs magyar szépirodalom szemszögéből igyekeztek megvilágítani a kötetet, hanem azt igyekeztek elhelyezni abban a történelmi-társadalmi kontinuumban, amelyben a könyv főszereplői, a fiú(k) - jelesül, a szerző nagyapja, apja, és maga a szerző - egyszerre a történeti tények foglyai, és a színtiszta fantázia világának szülöttei.
A könyvben párbeszédeken keresztül jelennek meg a szereplők. Úgy látjuk őket, ahogy mondataik megjelenítik őket - és ahogyan szólnak hozzájuk. Nem külső leírásokon keresztül, hanem az élő beszéd, a párbeszédek szubjektív optikáján át. Ebből a humanista nézőpontból közelített a könyvhöz a beszélgetés,melyet a Kossuth Klub Hadik termében mintegy negyven érdeklődő hallgatott végig.
A beszélgetés végén a közönség is szót kapott, majd a szerző a szülőföldjének boraiból kínált kóstolót a vendégeknek, és a dedikálásért sorban állóknak.