Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

A monostorok és a sorozatok történetének talán közös vonása, hogy időnként megszűnnek, s aztán átalakulva újraindulnak. 1998-ban újraalapított bakonybéli monostorunk 2000-ben könyvsorozatot indított Lectio Divina címmel, melynek azonban csak az első kötete jelent meg. Több éves szünet után most nyílik lehetőségünk arra, hogy a sorozat második kötete megjelenhessen. Ezúttal egy forrás- és tanulmánygyűjteményt tarthat kezében az olvasó, melynek témája a remeteség, ez a sajátos, látszólag az egyház perifériáján, valójában annak szívében megbújó hivatás. 

Többet a könyvről
Elérhetőség:
Nincs raktáron

A remeteélet iskolájában - Válogatott források és tanulmányok

20%
1.100 Ft 880 Ft
Menny.:db

Hasonló termékek

A tizenkét éves Jézusról és Lelkipásztorok imája

Boldog Elréd vagy Aelred (1109-1167) ciszterci szerzetes, az angliai Rievaulx apátja, Szent Bernát kortársa és barátja. A Krisztus emberségét, az emberi érzelmeket, szeretetet és barátságot középpontba állító művei a középkori szerzetesi irodalom egyik kiemelkedő alakjává avatják.

900 Ft 720 Ft
Gyártó: Louf André

Keresztút a Kolosszeumban

A kötet szerzője, André Louf 1929-ben született a belgiumi Leuvenben. Húszévesen lépett be az Észak-Franciaországban található Mont-des-Cats trappista apátságba. Biblikus tanulmányokat folytatott a római Szent Gergely egyetemen, majd 1955-ben pappá szentelték. 1963-ban közössége megválasztotta apátjának. A közösség az ő vezetésével élte át a II. Vatikáni Zsinatot, és az azt követő, sok szerzetesközösséget megrázó, nehéz időszakot. 

800 Ft 640 Ft
Gyártó: Veidinger Éva

A kettős áldás fia

A Katekhón folyóirat 2004-es indulása óta terveink közt szerepelt, hogy a folyóirat mellett indítunk egy kis példányszámú sorozatot, melyben olyan teológiai és filozófiai írásokat jelentetünk meg, melyek minden bizonnyal hiánypótlók lehetnek a Tisztelt Olvasó számára.
1.000 Ft 800 Ft
Gyártó: IV. Ignátiosz

A feltámadás és a modern ember

Ezek az írások a Nyugatot hitünk alapvető kérügmájára emlékeztetik, s teszik mindezt saját problémáinak nyelvén, erős, de egyszerű líraisággal hangsúlyozva Krisztus győzelmét a pokol és a halál (minden formája) fölött. Az Egyházat a feltámadás szentségeként láttatják, melyben a halál birodalma a bennünket itt és most élő lénnyé tevő Lehelet birodalmává változik.

1.000 Ft 800 Ft

Leírás

A monostorok és a sorozatok történetének talán közös vonása, hogy időnként megszűnnek, s aztán átalakulva újraindulnak. 1998-ban újraalapított bakonybéli monostorunk 2000-ben könyvsorozatot indított Lectio Divina címmel, melynek azonban csak az első kötete jelent meg. Több éves szünet után most nyílik lehetőségünk arra, hogy a sorozat második kötete megjelenhessen. Ezúttal egy forrás- és tanulmánygyűjteményt tarthat kezében az olvasó, melynek témája a remeteség, ez a sajátos, látszólag az egyház perifériáján, valójában annak szívében megbújó hivatás. A remeteségről alkotott romatikus sztereotípiák helyett felfedezhetjük eme sajátos életforma bibliai és teológiai alapjait, s minden kor számára érvényes üzenetét. A sorozat előkészületben levő kötetei a szentírásmagyarázat, lelkiségtörténet és pasztorálpszichológia egyes kérdéseibe kívánják bevezetni érdeklődő olvasóinkat.

Paraméterek

Szerzők(vesszővel elválasztva) Baán Izsák, Xeravits Géza
Megjelenés 2005
Terjedelem 102 oldal
Kötészet ragasztott, puhatáblás
ISBN 9637343229
Sorozat Lectio Divina
Arrow Forward