Karol D. Horváth 1961-ben született Pozsonyban. A bölcsészkar elvégzése után dolgozott mint birkapásztor, általános iskolai tanár, hivatalnok, rádiós szerkesztő és színházi dramaturg. Írt reklámszöveget, polgármesteri beszédeket, televíziós vígjátékot és rajzfilmek forgatókönyvét, bábjátékot és újságcikkeket. Első magyarul megjelent kötete egy novellatrilógia nyitó darabja. Az itt szereplő Abszolút hallás című írással 2004-ben elnyerte az év legjobb elbeszélésének járó rangos Poviedka díjat.

Firenzében vagyunk, 1966 novemberében. Az emlékezetes, pusztító árvíz napjaiban veszi kezdetét a történet, s talán véletlen, hogy az elbeszélő gyermekhős éppen egyidős az 1961-ben született Valerio Aiollival. Mintha visszautaznánk az időben, a hatvanas évek Olaszországában találjuk magunkat, amely néhány év leforgása alatt szédítő gazdasági és társadalmi változásokat élt meg, melyeknek hétköznapi vetületét az Én és a bátyám dialógusa egy kispolgári család sorsán keresztül ábrázolja: ennek része és következménye a szülők kölcsönös félrelépése, a családi lét egységét válságba sodró építkezési spekuláció, a hirtelen jött jólét, mely egyeseknek ölébe hullott, míg másokat tönkretett.

Két utazó a 19. század első felének Afrikájában: Alexander Gordon Laing az angol korona, a francia René Caillié önmaga szolgálatában indul neki a sivatagnak. Mindketten olyasmit keresnek, amit biztosan nem találnak meg, se Timbuktuban, se máshol.Grandiózus, egyszerre költői és esszéisztikus, megfoghatatlan és tűpontos mondatokban elbeszélt történetük fordulatos és egyedi, de egy idő után a két figura összemosódik.

Az ​ígéretes jövőjű Samuel Tyne, az oxfordi egyetem ghánai származású diákja azzal a meggyőződéssel költözött az Újvilágba, hogy ő nagy tettekre hivatott ember. De tizenöt év eltelt, és egy hivatal középszerű csalódott alkamazottjaként tengeti napjait. Amikor megörökli nagybátyja omladozó házát Asterben, egy kanadai kisvárosban, felesége tiltakozását és tizenhárom éves ikerlányainak makacs ellenkezését semmibe véve Samuel kilép állásából, és családostul a csak fehérek lakta Északra költözik.

Jonathan Garfinkel önéletrajzi regénye sokszor kacagtató, sokszor felkavaró és mindvégig lebilincselő vallomás szerelemről, cionizmusról, a zsidópalesztin konfliktusról és az együttélés lehetőségéről.

Tilman Rammstedt a Fön Texte an Musik csoport dalszövegírója és a Visch & Ferse irodalmi színpadi csoport állandó tagja. Két regény szerzője és több irodalmi díj birtokosa. Berlinben él, 2006-ban a JAKSolitude csereprogram keretében három hónapot töltött Budapesten

A világ valaha volt legnagyobb Afrikán kívüli zsiráfkolóniája nem találnánk ki a szocialista Csehszlovákia egyik kevéssé ismert városának állatkertjében jött létre a hetvenes években. Vajon kinek állhatott érdekében ennek a furcsa, észérvekkel megmagyarázhatatlan képződménynek az életre hívása? Nem tudjuk. Vajon milyen célok, orvosi, űrkutatási, katonai-biológiai elképzelések állhattak a háttérben? Ezt sem tudjuk. J. M. Ledgard kiváló regénye nem is ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására tesz elsősorban kísérletet, hanem a megalomániájában is kisszerű zsiráf-ügy hátterében meghúzódó emberi tényezőket, érzelmi-gondolati konfliktusokat igyekszik feltárni. Mi zajlott le vajon emberek és állatok lelkében azon a rettenetes éjszakán, amikor pár óra leforgása alatt az összes zsiráfot lemészárolták? És mi köze van ehhez a szomorú és nem mindennapi történethez Bohumil Hrabalnak?A fiatal skót író regénye erre ad frappáns választ. 

A Született Szovjetunióban voltaképpen egy útikönyv, mégpedig az érzelmesebb és ugyanakkor szórakoztatóbb fajtából. Az egykori szovjet birodalom legmeghatározóbb helyszíneire kalauzol minket Ernu, olyan helyekre, melyeket azonban hiába is keresnénk az utódállamok térképén, hiszen nem földrajzi értelemben vett sétára invitál minket a szerző. A szovjet ember mindennapjainak tipikus színterein (pionír-tábor, kommunalka, farmerpiac) keresztül mutatja fel azt a tapasztalatot, ami másképpen elbeszélhetetlen lenne: mit érzett, hogyan gondolkodott, szeretett, szorongott a néhai homo sovieticus. Pátoszmentes iróniába oltott nosztalgiával idézi fel egy eltűnt világbirodalom utolsó két évtizedének valódi arcát"