A jelen kötetbe foglalt tanulmányok szerzői elmélyedést kínálnak az olvasó számára, illetve korszakokon átívelő fejlődésrajzot adnak a levél történeti forrásként való értelmezését célzó vizsgálatukkal.

A szerző a paraszti gazdálkodás és társadalom kialakulását és átalakulását kíséri végig négy történelmi - a hűbéri, a kapitalista, a szocialista és az újkapitalista - korszakon keresztül. Kitér a hazai viszonyok régiónkénti különbségeinek elemzésére, valamint a magyar viszonyok európai térben való elhelyezésére.

A kötetben döntő többségében szépírók, nyelvészek, néprajzkutatók, gyakorló vagy elvetélt pályát befutó politikusok, vagy csak egyszerűen gondolkodó értelmiségiek műveiről lesz szó, a korszak végén felbukkanó hivatásos szociológusok egy jelentős része pedig az egyetem után, autodidakta módon szerzett kellő szakmai tudást.

Az emlékezés, identitás és diszkurzus fogalmai számos jelentésréteggel rendelkeznek, egymás mellé helyezésük és közös tárgyalásuk pedig megnyithatja az elmét, beindíthatja a képzelőerőt, s az emberi ügyekről folytatott közös gondolkodás és beszéd kiváló kiindulópontja lehet. Ez a várakozásteljes elképzelés jelentette e tanulmánykötet kiinduló pontját, melynek szerzői a humán tudományok művelői, így az irodalomtudomány, a nyelvészet, a pszichológia és a szociológia hagyományait követik.

Lélekmérgező írók és ami mögöttük van

A kötet egy speciális, 1945 utáni jelenséget vizsgál, ugyanis mindennapi életünk részévé vált a következmények nélküliség, amely általános értékválsághoz vezetett. A könyv elsősorban a Rákosi- és a Kádár-korszak funkcionáriusgyerekeinek írói munkásságát és emberi hátterét vizsgálja. Olyan alkotókkal, elsősorban írókkal foglalkozik, akik szüleik révén súlyos terheket örököltek és hordoznak.

A kötet újdonságát az adja, hogy a magyarországi kollektivizálás (1949–1961) történeti elemzése során az ismétlődő erőszakos hatalmi beavatkozások és az általuk kiváltott társadalmi válaszreakciók kölcsönhatásaira koncentrál. Mindhárom kolhozosítási kampányt áttekinti, így érthető meg, hogy miért és miként változtak az állami erőszak-alkalmazás eszközei, s erre reagálva hogyan formálódtak a paraszti társadalom különböző rétegeinek túlélési és alkalmazkodási mechanizmusai.

 „A konzervativizmus nem elsősorban egy elmélet, hanem egy attitűd. Ez egyfajta életforma, vagy életmód, vagy életfelfogás. Csak akkor alvad elméletté, amikor valami kihívás éri. A konzervativizmus egy reakció, nem egy akció.” „A konzervatív ember alázattal viseltetik, tud arról, hogy mennyi mindenről nem tudunk. Ez a tudó nemtudás. Docta ignorancia.” - Fehér M. István (filozófiatörténész)