„Míg a Szerettem másképp is a kamaszkor lázadó, identitáskereső oldalát mutatja meg, addig a Mégis van apám egy család titkaiba vezeti be az olvasót. Visszább vagyunk az időben, jóval visszább, az Orheim-társaság 1974-ben alakul, majd a kis Jarléval kibővülve 1988-ig, a válásig működik. (Jól, rosszul, de egyben van.) És ahogy a Szerettem másképp is otthonos érzést hozott nekem (hiába játszódik a regény Norvégiában, van az európai kamaszokban valami rémületesen közös), ez az új könyv is elevenembe talált.”
(Karafiáth Orsolya)

Jonathan Garfinkel önéletrajzi regénye sokszor kacagtató, sokszor felkavaró és mindvégig lebilincselő vallomás szerelemről, cionizmusról, a zsidópalesztin konfliktusról és az együttélés lehetőségéről.

A Született Szovjetunióban voltaképpen egy útikönyv, mégpedig az érzelmesebb és ugyanakkor szórakoztatóbb fajtából. Az egykori szovjet birodalom legmeghatározóbb helyszíneire kalauzol minket Ernu, olyan helyekre, melyeket azonban hiába is keresnénk az utódállamok térképén, hiszen nem földrajzi értelemben vett sétára invitál minket a szerző. A szovjet ember mindennapjainak tipikus színterein (pionír-tábor, kommunalka, farmerpiac) keresztül mutatja fel azt a tapasztalatot, ami másképpen elbeszélhetetlen lenne: mit érzett, hogyan gondolkodott, szeretett, szorongott a néhai homo sovieticus. Pátoszmentes iróniába oltott nosztalgiával idézi fel egy eltűnt világbirodalom utolsó két évtizedének valódi arcát"

Katarzyna Sowula novelláiban látszólag nagyon kevés a valódi esemény, csendes, lefojtott hangú monológjaiban emlékképek és vágyálmok, sérülések és remények sorjáznak egészen hétköznapi háttér előtt. Mégsincs egy percnyi unalom sem ebben a könyvben! A varsói hétköznapok bagatell történéseiből egész életutakra láthatunk rá egy pillanat alatt, egy elhibázott mozdulatból (kuka mellé dobott újságpapír galacsinból) több generáció boldogság iránti vágyódása és elkerülhetetlen kudarcai, félresiklásai bomlanak ki hirtelen. Sowula írásainak ereje éppen ebből, az apróságok mögött feltáruló szédítő mélység megmutatásából fakad, na meg abból a bátorságból, ahogy a szerző, akár egy ejtőernyős, beveti magát az ismeretlen életek sűrűjébe.

MICHAEL ​HULSE (1955) angol fordító, kritikus és költő. 1978-ban Dole Queur című versével megnyerte az első Nemzeti Költészeti Versenyt, amelynek zsűrijében Ted Hughes, Fleur Adcock és Gavin Ewart foglalt helyet. 1980-ban Eric Gregory-díjat nyert, 1991-ben Cholmondeley-díjat. Az egyetlen költő, aki a Bridport Költészeti Díjat két alkalommal is megkapta (1988, 1993).

„Mi ellen harcolnak a lovagok, akik elindulnak, hogy megküzdjenek a sárkánnyal? Önmaguk ellen harcolnak, érti?”

„Akkora volt ennek az asszonynak a kiábrándultsága, olyan rettenete és olyan elviselhetetlen a szerelmi csalódása, hogy minden valóságérzékelése elhagyta, amikor ráfeküdt azokra a használhatatlan síndarabokra?"

Semezdin Mehmedinović önéletrajzi ihletésű kisregényének elbeszélője az ostromlott Szarajevóban próbálja átvészelni a kilencvenes évek legvéresebb konfliktusát, ám végül mégis kénytelen elhagyni a hazáját. A rövid történetekből felépített kötetben az ostromlott város nem díszlet, hanem komor valóság, de a szabad élet reményével kecsegtető, motelszagú Újvilág is a kitaszítottság és valóra nem váltható ígéretek földje marad. A Ruszki kompjuter a háborús évek és az emigráció első időszakának érzékenyen, finom humorral és kegyetlen őszinteséggel megírt naplója, a szemtanú látomása egy darabokra hullott világból, az önhibájukon kívül pokolra került, ott mégis a helyüket kereső emberekről. A kisregény megjelenése óta a délszláv háború (újra)értelmezésének egyik megkerülhetetlen könyvévé vált. A vérontásban szilánkokra hasadó tudat, és az emigráció gyökértelenségében őrlődő emlékezet megrendítő krónikája.