Átjárók. Korunk egyik meghatározó írójának, a nagy argentin elbeszélőnek egész életművét jelképesen átszövő köztes létállapotra utal ez a cím. Cortázar egész művészete – akárcsak Az üldöző főhősének, egy zseniális jazz-zenésznek a muzsikája – állandó keresés, nekifeszülés. A teljesség olthatatlan vágyával törekszik, hogy átjusson a „túloldalra”, ahol a köznapi látszatvalóság mögött megbújó valódi világot és tudást sejti, ahol igazi emberi kapcsolatokat remél. Cortázarnál többnyire mégis kudarc, csak kivételes pillanatok adománya, ihlet, megvilágosodás mulandó csodája lehet az átjutás vagy betekintés. Eszközei pedig a művészet – főleg a zene –, a játék, a humor, a megérzés, a szerelem, a nemiségben megtestesülő ösztönlét. Cortázar mégsem mond le a tökéletességről, az emberállapot eredendő egységéről és a létünk önellentmondásait összerendező harmóniáról. Ezt keresi lankadatlanul, és nekünk, olvasóinak is ezt kínálja: kutassuk a lehetetlenben ott rejlő lehetőséget. Mindhalálig.

„Amikor Dante Gabriel Rossetti elolvasta az Üvöltő szelek című regényt, ezt írta egy barátjának: »A pokolban játszódik a cselekmény, de a helyszíneknek, ki tudja, miért, mégis angol nevük van.« Cortázar műveivel is valami hasonló a helyzet. Szándékosan mindennapi személyek a történetek szereplői. Véletlenszerű szerelmek és véletlenszerű viszályok szokványos rendje határozza meg az életüket. Mindennapi dolgok – cigarettamárkák, kirakatok, bárpultok, whisky, gyógyszertárak, repülőterek és vonatperonok – veszik körül őket. Beletörődnek abba, amit az újságban olvasnak, a rádióban hallanak. Buenos Aireshez vagy Párizshoz kapcsolódik a helyrajz, és kezdetben azt hisszük, csak egyszerű beszámolóról van szó. Csak lassan, fokozatosan érezzük meg, hogy nem így van. Sikerül a szerzőnek nagyon finoman bevonni bennünket saját, rettentő világába, ahol lehetetlen a boldogság. Átjárható világ ez, ahol különös kapcsolat van az élmények között; egy ember tudata képes átlépni egy állatéba, egy állaté egy emberébe. Cortázar az idővel is játszik, azzal az anyaggal, amelyből teremtve vagyunk. Több novellájában is párhuzamosan fut, őszekeveredik két különböző idősík.

Hevenyészettnek tűnik a stílus, de Cortázar minden szót pontosan megválaszt. Senki sem tudná elmesélni egy Cortázar-szöveg tartalmát; meghatározott szavak meghatározott rendje alkot minden egyes írást. Ha megkíséreljük összefoglalni, megbizonyosodhatunk róla, hogy elvész belőle valami csodálatos.”
Jorge Luis Borges