„Valamikor egy könyv gondolatával foglalkozott Morelli, de csak jegyzetlapok lettek belőle. (...)"

Ez az elbeszéléskötet az életműsorozat negyedik része.

A kötet novellái a XX. századi világirodalom kiemelkedő, briliáns mesterségbeli tudással, hihetetlen leleményességgel, képzelőerővel és érzékenységgel megírt rejtélyes darabjai.

Legezzünk (megint) egy kicsit. A világirodalom egyik legmagányosabbja. A világirodalom egyik legnagyobb formaművésze (ezért is mondhatja és talán ezért is mondja, hogy »minden nappal rosszabbul kell írni, mert csak a mélypontra elérve lehet a felszínre jutni és konvencióktól mentes, hiteles alkotást létrehozni«). A legeurópaibb latin-amerikai (fehérek közt egy. na igen). A legkevésbé ismert a század legnagyobbjai közt. A dél-amerikai sztárok, Borges, Paz, Garcia Marquez, Vargas Llosa, Fuentes közül őt ismeri a legkevésbé a nyájas." 
(Esterházy Péter)

Cortázar egész művészete – akárcsak Az üldöző főhősének, egy zseniális jazz-zenésznek a muzsikája – állandó keresés, nekifeszülés. A teljesség olthatatlan vágyával törekszik, hogy átjusson a „túloldalra”, ahol a köznapi látszatvalóság mögött megbújó valódi világot és tudást sejti, ahol igazi emberi kapcsolatokat remél.

Az 1963-ban napvilágot látott Rayuela (Sántaiskola), nem csupán Julio Cortázar fő műve, de a huszadik század második felének egyik korszakalkotó regénye.

„Végül a mű címéről is valamit. (...) Cortázar 1963-ban megjelent regényének évtizedekig Ugróiskola volt a magyar „munkacíme". Miért választottam mégis a Sántaiskola címet? Azért, mert jobban kifejezi a féllábas ugrándozás, sántikálás gyakorító, folyamatos jelentéstartalmát."
Benyhe János

„[…] egyáltalán nem allegorikus ez az egész, inkább valami kedves irónia van benne […] minden oktató, moralizáló szándék nélkül… Sőt, épp ellenkezőleg, olyan elbeszéléseket szerettem volna írni, amelyek a lehető legszabadabbak […] Mindamellett persze megvannak ezeknek a kis bogaraknak a maguk tulajdonságai, és nem is tudják véka alá rejteni őket.”
Julio Cortázar

A kötet a sajátságosan afroázsiai – az Indiai-óceán menti kultúrák nagyjából egy évezredes érintkezésének eredményeként kiformálódott – madagaszkári társadalom prekoloniális (17–19. századi) történelmét kíséri nyomon. Az elemzés középpontjában a 12–15. század folyamán több hullámban a szigetre érkezett „új jövevények” politikai-hatalmi „elhivatottsága”, illetve az ennek hatására kibontakozott tradicionális monarchikus államszerveződés kérdésköre áll.