Hasonló termékek
Antifilozófusok. Huszonöt időszerű kérdése a kereszténységhez
A könyv olyan radikális keresztény, vagy a kereszténységen töprengő gondolkodók, alkotók egy-egy kérdését mutatja be, akik az európai bölcseleti hagyománynak a görög hagyományoktól eltérő, más fókuszát teremtették meg. Ez részben az akadémiai filozofálással való szembehelyezkedésből, részben pedig e gondolkodók többségére jellemző keresztény hitükből ered. Közös bennük az, hogy a kereszténységhez intézett kérdésük magában rejt egy antifilozófiai hozzáállást, éspedig azáltal, hogy elfogadják azt a kihívást, amelyet Pál apostol a Korinthusiakhoz írt I. Levelében a kereszténység gondolkodási formájáról adott: a keresztről való tanítás őrültség a filozófus elme számára - illetve Pascallal szólva: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene nem a filozófusok istene. Az antifilozófus kifejezés Alain Badiou terminusára utal, aki Pál apostolt nevezte így. A szerzőnő kérdése ez: Vajon együtt tudunk-e még gondolkodni a nagy keresztény írókkal és alkotó egyéniségekkel, vajon megmozdítanak-e bennünk valamit azok az elementáris egzisztenciális kérdések, melyek foglalkoztatták őket a Bibliával folytatott beszélgetéseik során? Vajon van-e még a keresztény gondolkodásban elég élet ahhoz, hogy átvegye a stafétabotot ezektől és persze más elődöktől.
Társadalomfilozófiai gondolkodók a 20. században
Korábbi korokban a filozófusok a lét általános problémáit, a megismerés egyetemes törvényeit és az úgynevezett örök igazságokat igyekeztek feltárni, a modernitás kibontakozásával mindezt már a természettudományok szemléletére alapozták.
Új utak a pszichoterápiában
A kötetet ajánljuk minden olyan szakembernek, aki szeretne átfogó képet kapni a kognitív viselkedésterápiák új hullámához kapcsolódó terápiás módszerekről. A kötet a Benda Kálmán Szakkollégium Pszichológiai Műhelyének együttműködésével valósult meg.
Lélek és elme a kartezianizmus korában
Elmefilozófiai szöveggyűjtemény
Újabb értekezések az emberi értelemről
Leibniz műve az újkori filozófia történetének alapvetően fontos dokumentuma. A kötet Locke alapművére válaszolva fejti ki a racionális alternatíva lehetőségeit az empirizmussal szemben.
Az árnyjátékos
Sören Kierkegaard irodalomtörténet, eszmetörténet és hatástörténet metszéspontjain
„Az "árnyjáték" igencsak kedvelt műfaja volt Kierkegaard-nak. Nemcsak Tivoliban – Koppenhága tarka, dinamikusan fejlődő szórakoztatónegyedében – csodálhatta meg ennek különféle változatait, optikai játékosságát és különös „mimézisét”, de vásári arcélfestőktől, papírkivágás-készítőktől kezdődően a színházban felbukkanó „sziluettekig” szemlélhette a „Schattenspiel” megannyi fajtáját és sajátosságát.
Vallás, ateizmus, hit
Paul Ricœur (1913–2005) a 20. századi filozófia egyik legjelentősebb alakja. A fenomenológia, a filozófiai hermeneutika, a narratív identitás, a metaforaelmélet, az irodalom-, s a történelemelmélet terén megkerülhetetlen a munkássága.
Leírás
A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán az elmúlt években olyan kutatások indultak el a nyelv, a kultúra és az identitás területein, amelyek rövid idõ alatt áttörték a tudományági határokat. A kötetben szereplõ írások az identitással kapcsolatos filozófiai, teológiai, irodalom-, kultúra- és nyelvtudományi, valamint történelemtudományi témákat tárgyalnak. A tanulmányok az egyéni és a kollektív identitást befolyásoló tényezõket és hatásokat, köztük az identitás és a két- vagy többnyelvûség bonyolult kapcsolatát, a globalizáció és az identitás összefüggéseit, a kulturális identitás különbözõ formáit, az egymással versengõ identitás- és emlékezetdiskurzusokat, a narratív identitás elemeit, egyedi identitás-konstrukciókat, továbbá az identitás más, teológiai, pszichológiai, szociológiai, kulturális antropológiai aspektusait vizsgálják.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Czeglédy Anita, Sepsi Enikő, Szummer Csaba |
Megjelenés | 2016 |
Terjedelem | 272 oldal |
ISBN 9789634141846 | |
Sorozat | Károli könyvek sorozat |