Hasonló termékek
A reformáció örökségében élve
A Budapesti Károli Református Egyetem Hittudományi Karán a reformáció 500. évforduló tiszteletére szervezett konferencia tanulmánykötetének mottója is lehetne a dr. Bogárdi Szabó István püspök igei köszöntőjében megfogalmazott kijelentés: „Ha valamit meg kell tanulnunk a reformációból, akkor az éppen az, hogy egy tapodt at sem előrébb lépni, ha a múltat rózsaszín szemüvegén át nézzük; és az 500. évfordulón eléggé megkísért ez.”Kocsev Miklós dékán pedig köszöntőjében rámutatott, hogy a reformáció szellemi örökségében na gyszerű lehetőséget lát, amely éltető, előbbre visz és ebből az örökségből a következő nemzedékek is élni fognak. Az oktatókon (is) múlik, hogyan adják át az örökséget, hogy azok jó impulzusokat eredményezzenek.
Az emberáldozattól az istennév kimondhatatlanságáig
Az Ószövetség gondolatvilágának kétféle megközelítése, a vallástörténeti és a teológiai, igen közel áll egymáshoz, mégsem azonos. A vallástörténeti a vallási gondolatok kialakulását, azok hátterét és a gyakorlatban való megjelenését, a vallásgyakorlatot vizsgálja, míg a teológiai magukra a gondolatokra, azok tartalmára és összefüggésrendszerére koncentrál.
Kiválasztás Krisztusban
Az arminiánus vita teológiai háttere
Adatok a magyar református prédikációs gyakorlat újraértékeléséhez
Írások a kegyelemről és az eleve elrendelésről
Szent Ágoston kegyelem-, illetve predestinációtanának megértéséhez alapvető fontosságúak a jelen kötetben található késői tanulmányok. A De correptione et gratia, a De natura et gratia és a De praedestinatione sanctorum címen ismert szövegek azonban nem pusztán önmagukban érdekesek, hiszen nemcsak a hippói püspök kegyelemtanába engednek bepillantást, hanem feltárják antropológiai álláspontjának alapvető vonásait is, és segítségükkel nemcsak Ágoston, hanem késői ellenfele, Pelagius, illetve egyes korabeli szerzetesi közösségek gondolkodását is megismerhetjük. A szövegek így páratlanul értékes forrásul szolgálnak az Ágoston-korabeli nyugati egyház teológiai vitáit illetően.
Az apostolok hagyománya - II. javított kiadás
Szabados Ádám könyve két nagy kérdésre keresi a választ: beszélhetünk-e történetileg igazolható normatív hagyományról az egyetemes egyház életében, és ha igen, hogyan lehet körülhatárolni ezt a hagyományt. A szerző szerint mindkét kérdésre az apostoli tekintély adja meg a választ.
Leírás
Az alábbi kötet a Fiatal Kutatók és Doktoranduszok V. Nemzetközi Teológus Konferenciáján résztvevõ elõadások publikálásra érdemesnek talált felszólalásainak írott anyagait tartalmazza. Az angol és magyar nyelven megjelent mûvek a teológia szinte minden területét érintik, de nem csupán a szûken vett hittudomány kérdéseit vizsgálják.
A konferencia szervezõinek célja az volt, hogy lehetõséget biztosítsanak azoknak a tehetséges fiatal tudósoknak, akik vállalták a megméretést, hogy munkáikat írásban is megjelentethetik. A két napos tanácskozás után a szekciók vezetõi az olvasó által kézben tartott szerzõk elõadásait tartották megfelelõ színvonalúnak a publikálásra. A hittudomány és a kapcsolódó területek aktuális kutatásait felvonultató csaknem harminc tanulmány hét nagyobb fejezetbe sorolva különül el.
A tanácskozás szervezõi remélik, hogy az elkészült kötet nem csak a teológia tudományhoz, hanem egyházaink és a tudományos közélet más területei számára is hasznosnak bizonyulnak majd.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Zila Gábor |
megjelenés | 2019 |
méret | 158×226 mm |
terjedelem | 356 oldal |
kötés | ragasztókötött |