A halál témáját érintő kulturális és szociálantropológiai irodalomban gyakori téma a modern nyugati ember és a más kultúrákban élők halálképének, halálhoz való viszonyának különbsége. E különbségek azonban az úgynevezett nyugati társadalmakon belül is érzékelhetők. Nem egy antropológus számolt be arról, hogy az általa megismert európai falusi közösségekben az emberek mennyire másként, mennyivel „természetesebben” viszonyultak a halál kérdéséhez és a halottakhoz, mint ami számára saját társadalmi közegében megszokott volt. Ezekben a közösségekben a halál nem tabutéma, nem a haldokló és családjának magánügye, a haldoklás s a halál körüli gyakorlati teendők ellátása pedig nem vagy nem teljesen került át abba a professzionális szolgáltatói szektorba, amely ma már a legtöbb helyen körülveszi.

A tanulmánykötet írásai kérdéseket fogalmaznak meg a nő helyéről a társadalom tereiben és a kulturális reprezentációk virtuális világában. A férfi és a nő – az a kettő, amely kiadja az egyet, az embert. A nő és a férfi az ellentét és az egység, a küzdelem és a szerelem két ágense. Egymás nélkül nem lehetnek, de együttlétük sem harmonikus: két, különböző szabályok és törvények szerinti világban, „tér”-ben élnek. A könyv egyes írásai olyan mûvészi alkotásokat elemeznek, amelyeknek témája a női és a férfi terek közti küszöb átlépése.

A szerző a paraszti gazdálkodás és társadalom kialakulását és átalakulását kíséri végig négy történelmi - a hűbéri, a kapitalista, a szocialista és az újkapitalista - korszakon keresztül. Kitér a hazai viszonyok régiónkénti különbségeinek elemzésére, valamint a magyar viszonyok európai térben való elhelyezésére.

1925-ben megjelent könyve nem csupán a szociológia egyik alapműve, hanem a történelem-, a kultúra- és az irodalomtudományokban is alkalmazott emlékezetkutatás origója. Elmélete szerint nem csupán az egyes emberek, hanem a társadalmi csoportok és társadalmak is rendelkeznek emlékezettel, amely identitásukat és stabilitásukat alapozza meg.

"A filozófia sajátossága számomra abban áll, hogy az életet a világon belül helyezi el és a világegész összefüggésében tárgyalja. Így egyrészt gondolkodik, elmélkedik az életről, másrészt azonban az életet a világegész összefüggésében látja." - Ezek a szavak Tengelyi László - az egyik legnagyobb nemzetközi hatású, idő előtt eltávozott kortárs magyar filozófus - életműve foglalatának is tekinthetők.

A pszichobiográfiai kutatás módszere több mint száz éves múltra tekint vissza. Klasszikus időszakában főként pszichoanalitikusok alkalmazták, és Magyarországon sem volt ismeretlen eljárás, ám a 20. század második felében a tudományos korszellem megváltozása nyomán az élettörténeti megközelítés periférikus helyzetbe került a pszichológiában. A 80-as, 90-es évek "narratív fordulata" azonban újra visszahozta a köztudatba, aminek köszönhetően a 2000-es évektől a pszichobiográfia reneszánszáról beszélhetünk. Ez Magyarországon is érezteti hatását: megjelent több monográfia, szimpóziumok, kurzusok bukkantak fel szakmai rendezvényeken és a felsőoktatásban, sőt az ismeretterjesztés műfajában is. Az Alkotás és élettörténet ezt az újra kibontakozó hagyományt gazdagítja tovább, bemutatva, hogyan vált a 21. századra a pszichobiográfia tágabb fókuszú, eklektikus, önreflektív, modell értékű interdiszciplináris megközelítésmóddá. A kötet az Imágó Budapest folyóirat korábban megjelent "Modern pszichobiográfia" című tematikus számára épül, de a tanulmányok száma a szerkesztés során örvendetesen megduplázódott. A hazai és nemzetközi szerzőket felvonultató kötetben ismert művészek, tudósok, filozófusok alkotói tevékenységének pszichológiai-élettörténeti dimenziót ismerhetjük meg izgalmas elemzéseken keresztül, és reményeink szerint a kiadvány hozzá járulhat ahhoz, hogy a pszichobiográfia szélesebb körben is elismertté váljon Magyarországon.