Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Gyártó:
A kora újkori magyar–török háborúk tekintetében az 1552.és 1566. évi várháborúk, avagy éppen Buda 1686-ban tör-tént visszavívása híres és közismert epizódjai a magyar tör-ténelemnek. Ez nem is csoda, hiszen elsősorban a nagy ésheroikus győzelmek vagy vereségek képezik a történeti éskulturális emlékezet sarokköveit. Ám a kényszerű oszmán–magyar együttélés mintegy százötven évének közel kéthar-mada hivatalos békeidőben telt. Ez azonban a mindennapiéletben azt jelentette, hogy a nagy háborúból kis háború lett:a török katonák folyamatos határmenti harcokat folytattaka Magyar Királyság vitézeivel, és a magyar végvárrendszer vonalán áthatolva hódoltatták, adóztatták, rabolták a magyarfalvakat, elhurcolva vagy megölve azok lakóit. Így vált teljesországrészek lakossága számára minden nap – nem is ritkánhalálos – küzdelemmé a „félhold” árnyékában. Jelen kötet főként az 1627 és 1642 közötti időszakra koncent-rálva „boncolja” és elemzi ezeket a jelenségeket a korabelikártételi- és panaszlistákból kinyert, mintegy hatvan táblá-zatnyi adat segítségével. A kortárs összeírók nem csak ösz-szesítették az adatokat, hanem eközben lejegyezték a „leg-különlegesebb” eseteket is. Ám még a rideg számok mögülis előtűnik a szomorú valóság: a „békeidőben” lassan őrlődőország képe. Többet a könyvről
Elérhetőség:
Nincs raktáron

Minden nap háború

Címkék:
Illik Péter
20%
2.100 Ft 1.680 Ft
Menny.:db

Hasonló termékek

Gyártó: Lipták Dorottya

Újságok és újságolvasók Ferenc József korában

Mely újságok számítottak a kor átlagolvasójának kedvenc lapjai közé, milyen élményvilágot, értékeket, ízlést közvetítettek? Egyáltalán hol és hogyan olvastak, kikből tevődött össze az olvasópublikum? Léteztek-e bizonyos kultúrális minták, standardok, fogyasztási szokások, amelyek végiggördültek a 19. századi Európán, és sajátos közép-európai színekkel egészültek ki? Ezekre a kérdésekre próbál válaszolni a könyv szerzője, egy speciális sajtótípus vizsgálata segítségével. 

1.850 Ft 1.480 Ft
Gyártó: Kanyó Tamás

Emigráció és identitás

 56-os menekültek Svájcban

Az 56-os forradalom leverése után kb. 200000 magyar hagyta el az országot. Svájc 13000-nek nyújtott menedéket. A munka elsőrangú kérdése: a kiválasztott tanúk beszámolója nyomán az elmúlt korszak emléknyomait felfedezi. Milyen sajátos módon reagáltak új élethelyzetükre a menekültek? A munka magját a velük folytatott beszélgetések képezik.

1.850 Ft 1.480 Ft
Gyártó: Szekeres András

A történész szerszámosládája

A ​Történelem és társadalomtudományok konferencia két éve szerepel az Atelier Magyar-francia Társadalomtudományi Műhely programjában. Célja a történelem és a társadalomtudományok közötti hazai párbeszéd előmozdítása. 

1.850 Ft 1.480 Ft
Gyártó: Sümegi György

1956 képtára

E könyv címe láttán a kevésbé tájékozott is jól tudja, hogy csak virtuálisan számolhatunk 56 képtárával. A maga fizikai valóságában csak fragmentáltan, különböző gyűjteményekbe szétszórva találhatók ide tartozó művek. Nyilván nem ismerjük ezen alkotások összességét, csupán feltételezéseink, sejtéseink lehetnek arról, hogy az általunk ismert, ismertetett képek csak egy részét – bár föltehetően releváns, meghatározó hányadát – jelentik az elképzelhető teljesnek.

1.500 Ft 1.200 Ft
Gyártó: Romsics Gergely

Mítosz és emlékezet

A könyvben politikai mítoszok elemzésére történik kísérlet, visszavezetve az olvasót a Monarchia számtalanszor újraírt felbomlástörténetének forrásvidékére. A munka az elmúlt évszázad mítoszait olyan fiktív elbeszélésekként mutatja be, amelyek alkalmasak meghatározott világszemléletek közvetítésére, a szemtanú „hiteles” beszámolójába kódolva bele az ideológiai tartalmat.

1.950 Ft 1.560 Ft
Gyártó: G. Fodor Gábor

Gondoljuk újra a polgári radikálisokat

A ​könyv egy probléma újragondolására vállalkozik. A polgári radikalizmus kérdését ugyanazért kell felvetnünk, amiért Francois Furet tartotta szükségesnek a francia forradalom újragondolását.

1.950 Ft 1.560 Ft

Paraméterek

Szerzők(vesszővel elválasztva) Illik Péter
Megjelenés 2013
Terjedelem 176 oldal
Kötészet puhatáblás, ragasztókötött
ISBN 9789632366487
Arrow Forward