Hasonló termékek
A tér poétikája
Félúton ég és föld között
A második világháború utáni erdélyi költészet elemzése során a szerző azoknak az esztétikai-poétikai irányzatoknak a bemutatására vállalkozik, amelyek az 50-es, 60-as, majd a 70-es és 80-as évek sajátosságain át a kortárs erdélyi líra jellegzetességeihez elvezetnek. Tíz erdélyi költő alkotásait számba véve azt vizsgálja, hogy a különféle identitásalakzatok miként hozhatók kapcsolatba az elmúlt bő fél évszázad ideológiai-politikai változásaival és a társadalmi viszonyok átalakulásával.
A történelmi dráma alakzatai a 16-18. századi magyar irodalomban
Ez a könyv arra vállalkozik, hogy bemutassa a kora újkori magyar színházi hagyomány különböző funkcióit és színjátéktípusait, kiemelve közülük azt, amelyik mind az iskolai, mind a hivatásos színjátszásnak a legfontosabb, reprezentatív műfaja volt a 16-18. században, vagyis a történelmi drámát.
Megtalált szavak
„Nem találunk szavakat” – ezzel kezdődött 1977-ben Esterházy Péter Termelési regénye.
A Megtalált szavak azt a magyar irodalmi kontinuitást igyekszik felvázolni, amelynek a hagyományokat felforgató posztmodern maga is részévé, sőt, bizonyos perspektívából origójává vált.
Kötelezők emelt szinten Balassitól Borbély Szilárdig
Magyar grammatika funkcionális megközelítésben
Emlékezés, identitás, diskurzus
Az emlékezés, identitás és diszkurzus fogalmai számos jelentésréteggel rendelkeznek, egymás mellé helyezésük és közös tárgyalásuk pedig megnyithatja az elmét, beindíthatja a képzelőerőt, s az emberi ügyekről folytatott közös gondolkodás és beszéd kiváló kiindulópontja lehet. Ez a várakozásteljes elképzelés jelentette e tanulmánykötet kiinduló pontját, melynek szerzői a humán tudományok művelői, így az irodalomtudomány, a nyelvészet, a pszichológia és a szociológia hagyományait követik.
Leírás
Bertha Zoltán József Attila-díjas irodalomtörténész, tanár, kritikus, szerkesztő, a Károli Gáspár Református Egyetem docense az 1980-as évek óta folyamatosan publikál a határon túli magyar irodalom köréből. A hetvenes évek romániai magyar irodalma és A romániai magyar irodalom válogatott bibliográfiája után monográfiát jelentet meg az ízig-vérig kolozsvári Bálint Tiborról, sajátos magyar élethalálharcot vívó Sütő Andrásról; önálló tanulmánykötetet szentel a fekete-piros versek költőjének, Kányádi Sándornak; az erdélyi irodalmat mindig éles szemmelfigyelő Németh Lászlónak; a székely Homérosz Tamási Áronnak. Erdélyiség és modernség élményvilágának kiváló ismerőjeként figyel fel a romániai magyar irodalom kulturális-morális-spirituális értékeire, Erdélyt az anyaországgal összekapcsoló nemzeti hagyományokra, a magyar sorskérdésekre. A kötet a hatvanéves Bertha Zoltán tiszteletére többnyire olyan iroda-lomtudományi tanulmányokból, történelmi-nyelvészeti-világirodalmi írásokból és lírai darabokból válogat, amelyek határon innen és túl, a régi magyar kultúrától a kortárs magyar irodalomig széles körben felölelik a kiváló irodalomtörténész érdeklődési körének sok-féleségét. Sebők Melinda
Paraméterek
| Szerzők(vesszővel elválasztva) | Papp Ágnes Klára, Sebők Melinda, Zsávolya Zoltán |
| Megjelenés | 2016 |
| Terjedelem | 242 oldal |
| Kötészet | puhatáblás |
| ISBN | 9789634140801 |
| Sorozat | Károli könyvek |
