Papp Ágnes Klára kötete a nemzetközi humán tudományban "térbeli fordulat"-ként ismert szemléletváltás és az abból következő vagy azzal összhangban álló irodalom- illetve kultúraelméleti elgondolások tükrében vizsgálja a modern és posztmodern magyar regény városábrázolásainak tér-idő viszonyait. Az első rész a századforduló magyar modernizmusának a témafelvetés szempontjából figyelemre méltó regényeinek (Kaffka Margit, Móricz, Kosztolányi, Krúdy, Karácsony Benő válogatott műveinek) kisváros-poétikáját elemzi, elsősorban a kisváros-metropolisz dichotómiát körüljárva. A második rész a modern és posztmodern városábrázolás összehasonlítása mentén vizsgálja Ottlik Géza és Lengyel Péter két-két regényét, majd pedig a magyar mágikus realista próza tér-idő ábrázolásának jellegzetességeit (Grendel Lajos, Gion Nándor, Kolozsvári Papp László és Fehér Béla prózája alapján). A kötet harmadik részében a posztkoloniális irodalomtudomány és kultúraelmélet felismeréseinek tükrében, a magyar irodalomtudományos diskurzus paradigmaváltó párbeszédébe bekapcsolódva gondolja újra a kisebbségi irodalom és a hozzá kapcsolódó fogalmak (anyaország, kánon stb.) definícióit, hogy aztán ennek az elméleti diskurzusnak a kontextusában elemezze Láng Zsolt "áltörténelmi" regényeit, mágikus realizmus által áthatott tér-idő viszonyait. 

A második világháború utáni erdélyi költészet elemzése során a szerző azoknak az esztétikai-poétikai irányzatoknak a bemutatására vállalkozik, amelyek az 50-es, 60-as, majd a 70-es és 80-as évek sajátosságain át a kortárs erdélyi líra jellegzetességeihez elvezetnek. Tíz erdélyi költő alkotásait számba véve azt vizsgálja, hogy a különféle identitásalakzatok miként hozhatók kapcsolatba az elmúlt bő fél évszázad ideológiai-politikai változásaival és a társadalmi viszonyok átalakulásával.

Ez a könyv arra vállalkozik, hogy bemutassa a kora újkori magyar színházi hagyomány különböző funkcióit és színjátéktípusait, kiemelve közülük azt, amelyik mind az iskolai, mind a hivatásos színjátszásnak a legfontosabb, reprezentatív műfaja volt a 16-18. században, vagyis a történelmi drámát.

„Nem ​találunk szavakat” – ezzel kezdődött 1977-ben Esterházy Péter Termelési regénye. 
A Megtalált szavak azt a magyar irodalmi kontinuitást igyekszik felvázolni, amelynek a hagyományokat felforgató posztmodern maga is részévé, sőt, bizonyos perspektívából origójává vált. 

Elmélet és gyakorlat

Az emlékezés, identitás és diszkurzus fogalmai számos jelentésréteggel rendelkeznek, egymás mellé helyezésük és közös tárgyalásuk pedig megnyithatja az elmét, beindíthatja a képzelőerőt, s az emberi ügyekről folytatott közös gondolkodás és beszéd kiváló kiindulópontja lehet. Ez a várakozásteljes elképzelés jelentette e tanulmánykötet kiinduló pontját, melynek szerzői a humán tudományok művelői, így az irodalomtudomány, a nyelvészet, a pszichológia és a szociológia hagyományait követik.