Hasonló termékek
A levél mint történeti forrás
A jelen kötetbe foglalt tanulmányok szerzői elmélyedést kínálnak az olvasó számára, illetve korszakokon átívelő fejlődésrajzot adnak a levél történeti forrásként való értelmezését célzó vizsgálatukkal.
Az önkormányzatiság színe és fonákja
A fővárosi törvényhatósági bizottság szabályozása 1920 és 1930 között
A dualizmus első éveiben, 1872-ben a városegyesítéssel együtt sajátos jogállású törvényhatósági jogú városként szabályozták Magyarország fővárosát, Budapestet. E különleges státusz abban is megnyilvánult, hogy a főváros polgárságát képviselő törvényhatósági bizottság a többi - városi és vármegyei - törvényhatósági bizottságtól eltérő vonásokkal is rendelkezett.
Rizsföldjeim határa a tenger
A kötet a sajátságosan afroázsiai – az Indiai-óceán menti kultúrák nagyjából egy évezredes érintkezésének eredményeként kiformálódott – madagaszkári társadalom prekoloniális (17–19. századi) történelmét kíséri nyomon. Az elemzés középpontjában a 12–15. század folyamán több hullámban a szigetre érkezett „új jövevények” politikai-hatalmi „elhivatottsága”, illetve az ennek hatására kibontakozott tradicionális monarchikus államszerveződés kérdésköre áll.
Keresztyén lét ma
A keresztyén kegyesség teológiai értelmezésének lehetősége Karl Barth gondolkodásának tükrében
A kiegyezés és a dualista korszak emlékezete Közép-Európában
A dualista korszak fél évszázada Közép-Európa modern történetének meghatározó idõszaka volt. Jelen kötetünk magyarországi, csehországi, lengyelországi, romániai és szlovákiai kutatók az osztrák-magyar kiegyezés létrejöttének 150. évfordulójára készült tanulmányait tartalmazza.
Vidéki ellenségképek a Szabad Népben
A kötet célja, hogy bemutassa a kommunista hatalomátvétel
időszakának a vidéki társadalommal kapcsolatos sajtópropagandáját,
a sajtót mint hatalmi eszközt és harci fegyvert.
Leírás
Az első világháború után Romániához került magyar területeken előbb a második világháború eseményei, majd a kétpólusú világ kialakulása új mederbe terelték az impériumváltás után megindult folyamatokat. Ám az állam egyre erősödő egységesítési és központosítási törekvései épp oly kevéssé vesztettek jelentőségükből, mint a kisebbség és többség viszonyának kérdései. Különösen igaz ez a többségi állam és a kisebbségi egyházak kapcsolatrendszerére. Ez a máig aktuális téma a rendszerváltozás után újra előtérbe került az államosított egyházi javak visszaszolgáltatása kapcsán. A könyv célja, hogy az adott korszak egyházi-politikatörténeti és kisebbségpolitikai kontextusában vizsgálja az érdekek, illetve azok érvényesítési módjainak rendszerét.
Paraméterek
| Szerzők(vesszővel elválasztva) | Sarnyai Csaba Máté |
| Megjelenés | 2025 |
| Terjedelem | 234 oldal |
| Kötészet | kartonált |
| ISBN | 978-963-646-164-5 |
| Sorozat | Károli könyvek - Monográfia sorozat |
