Hasonló termékek
Dicsőség tükre
Kálvin Institutiójában azt írja, hogy ez a világ Isten dicsőségének tükreként teremtetett. Amikor a teremtett világra, a teremtett emberre tekintünk, a dicsőség tükrébe nézünk és az örökkévalóságba pillantunk. Egyúttal nem feledhetjük, hogy kezünk alkotása, a szavak és a hangok összefűzése, a művészetek és a teológia művelése akkor teljesedik be és ki, ha egyedül az örökkévaló Isten dicsőségét tükrözi vissza.
Az üzenetjét, azt kell megbecsülni
Tanulmányok Barabás László hetvenedik születésnapja alkalmából
A nevelés kozmológusai
Karácsony és Kodály a néplélektani megközelítés jegyében a pedagógia és antropológia között rejtett közös keretet teremtett, és ez a keret tanítványaik révén is életképesnek bizonyult a hivatalos pedagógia körein belül és kívül, de e modell általános érvényét bizonyítja Németh László pedagógiájának sikere is, még ha tárgya folytán másképp is jutott ez érvényre. Szellem, lélek és az anyagi világ egysége, hármasságában is egységes antropológiai vállalkozás: az ontológiai helyreállítás pedagógiája. Egy közösség sorsa áll vagy bukik rajta, de nyertesei mindig személyek, a tanítványok.
Digitális tananyag - Oktatásinformatikai kompetencia
Korpusznyelvészet és nyelvi közvetítés
A kötet a MANYE Fordítástudományi Szakosztálya és a Károli Gáspár Református Egyetem Interkulturális Kutatócsoport és Fordítóműhely Kontrasztív szövegnyelvészeti fordítói alcsoportja 2020. január 20-án a BTK-n tartott negyedik országos és határon túli szakmai napjának Korpusznyelvészet és nyelvi közvetítés című konferenciaanyagát tartalmazza.
Leírás
A színpadra állított alkotások és a társadalmi interakciók már nem értelmezhetők hagyományos esztétikai, dramaturgiai, műfajelméleti, illetve szociológiai, pszichológiai, antropológiai fogalmakkal.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a létrehozandó előadás kisebb vagy nagyobb emlékezetközösségnek szól, s nem ragadható meg sem a klasszikus reprezentációelméletek, sem az avantgárd, neoavantgárd, sem a posztmodern művészetelméletek modelljeivel.
Az 1960-as évek közepétől megjelent a „szakrális színház” fogalma, ami – Hankovszky Tamás szerint – „hidat ver a múlt megszentelt pillanatai és a jelen között” és a „rituális színház”, amely – P. Müller Péter szavaival – a szentmise jegyeivel idézi fel a történetet.
Prontvai Vera könyvtanulmányában Pilinszky színházeszményének továbbélését és folyamatos újrateremtését realizálja. Vidnyánszky Attila rendezéseiből a Krisztus-ábrázolásokat értelmezi, Visky András színpadi játékaiban pedig az azok révén megvalósuló központi metafora térbeállítását és ennek liturgikus működését vizsgálja. Mindketten kísérletet tesznek a poétikus és rituális vonásokat hordozó színház jellemzőinek elmélyítésére.
Sipos Lajos
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Prontvai Vera |
Megjelenés | 2023 |
Terjedelem | 236 oldal |
Kötészet | ragasztókötött |
ISBN | 978-963-646-005-1 |
Sorozat | Károli könyvek - Monográfia sorozat |