Performativitás, műfaj, test

Amint szólni kezd az ember valamiről, rögtön beleütközik az azonosítás problémájába. A beszéd mintha a világ felosztását is magába foglalná - már az első szóban. Persze, az isteni parancsok kora már leáldozott.. Mégis, az a mód, ahogy beszélünk valamiről, a gondolkodás újra és újra felülvizsgálandó tárgyát alkotja.

„Alen Mešković prózája (...) figyelemreméltó: mindvégig fenn tudja tartani a figyelmünket, a lelkesedésünket. Az a fajta szöveg ez, ami magával sodor: észre sem veszed, és hipp-hopp, már el is olvastad.”
Gere Ágnes, ekultura.hu

Az először 2011-ben megjelent Ukulele jam című regényt
9 nyelvre fordították le.

A ​könyv láthatatlan középpontjában Louis Marin két posztumusz műve áll: a Fenséges Poussin és a Philippe de Champaigne, avagy a rejtőzködő jelenlét.
 

2021-ben kettős évfordulót ünnepelhettünk: 100 éve született és 40 éve halt meg Pilinszky János. Életműve azonban máig élő. A könyv a költő eddig kevéssé ismert arcát mutatja be: olyan alkotóét, aki (noha költőként vált ismertté) számos más művészeti ágat inspirált, ugyanakkor saját költészetét is több művészeti ág inspirálta. A kutatók és a laikus műélvezők számára egyaránt olyan „egyenes labirintus” ez, „melyben / mind tömöttebb és mind tömöttebb / és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk”.

Terápiás történetek és mesék traumát átélt gyerekeknek

A Mosoly Alapítvány módszertani kiadványsorozatának első kötetét a gyógyító terápiás történeteknek és meséknek szenteltük. Olyan történeteket válogattunk a könyvbe, melyeket traumát átélt gyerekeknek mesélhetnek a szülők vagy a különböző területről érkező szakemberek.

„Az egyik oldalon ott van az illúzió, hogy el lehet menekülni, másik várost találni… a másikon meg az az illúzió, hogy van értelme a maradásnak.”

„Bennünket, kik az örökös kommunikálástól némává lettünk, a színház emlékeztet rá, hogy beszélni dráma; bennünket, kik nem leljük többé örömünket nyelvünkben, a színház emlékeztet rá, hogy a gondolat testet ölt; nekünk, akik a mechanikus történelem álmának vagyunk foglyai, megmutatja, hogy az emlékezet lélegzik, az idő pedig folytonosan újjászületik.”

Valère Novarina

Samuel ​Beckett, Harold Pinter és Tom Stoppard művészetének színház-, és drámatörténeti újításai a 20. század második felétől napjainkig éreztetik hatásukat a színpadon világszerte. Műveik komplexitása, részletgazdagsága, a szövegek rétegzettsége olykor nagy kihívás elé állítja a színházba járó közönséget és az olvasót.