A Júdás levele 3. versében ezt a meglepő mondatot olvassuk: küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott. Hatalmas üzenet van ebben, mely az egyháztörténet útját és célját mintegy kijelöli. A hit mienk, visszavonhatatlanul, de akkor, ha ezt feladatként is értjük és küzdünk érte. Kaptuk, és Isten nem
vonja vissza, de küzdeni kell érte, hogy el ne veszítsük. Paradoxnak tűnő mondat, és ellentét feszül benne, de éppen ebben van a különös szépsége. Ha valami érték, akkor arra vigyázni kell, hogy értékéből semmit el ne veszítsen: gazdagságát, fényét, életteli ragyogását. Ez a harc a hit harca, melyről Pál azt írja, hogy szép. Lehet egy harc szép? Igen, úgy ahogy az Írás érti: Harcold meg a hit nemes [régi fordítás szerint szép] harcát melyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt (1Tim 6,12). A hit ránk van bízva, hogy újra és újra vallástételben, teológiában kifejezzük és megvalljuk. Egyetlen kor sem térhet ki ez elől. Eközben a hit, mely a régi, új lesz, mert új távlatai nyílnak ki. A régihez ragaszkodunk, és eközben az megújul, és jelenné, maivá lesz.