Boldog Elréd vagy Aelred (1109-1167) ciszterci szerzetes, az angliai Rievaulx apátja, Szent Bernát kortársa és barátja. A Krisztus emberségét, az emberi érzelmeket, szeretetet és barátságot középpontba állító művei a középkori szerzetesi irodalom egyik kiemelkedő alakjává avatják.

A trinitológia alapjaihoz kötődő koncepció a magyar székelyföldi Boldogasszony-kultuszt, a néphagyományban is átörökített elemeit (Babba-Mária) a mezopotámiai kultusszal "villantja" össze.

A könyv olyan radikális keresztény, vagy a kereszténységen töprengő gondolkodók, alkotók egy-egy kérdését mutatja be, akik az európai bölcseleti hagyománynak a görög hagyományoktól eltérő, más fókuszát teremtették meg. Ez részben az akadémiai filozofálással való szembehelyezkedésből, részben pedig e gondolkodók többségére jellemző keresztény hitükből ered. Közös bennük az, hogy a kereszténységhez intézett kérdésük magában rejt egy antifilozófiai hozzáállást, éspedig azáltal, hogy elfogadják azt a kihívást, amelyet Pál apostol a Korinthusiakhoz írt I. Levelében a kereszténység gondolkodási formájáról adott: a keresztről való tanítás őrültség a filozófus elme számára - illetve Pascallal szólva: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene nem a filozófusok istene. Az antifilozófus kifejezés Alain Badiou terminusára utal, aki Pál apostolt nevezte így. A szerzőnő kérdése ez: Vajon együtt tudunk-e még gondolkodni a nagy keresztény írókkal és alkotó egyéniségekkel, vajon megmozdítanak-e bennünk valamit azok az elementáris egzisztenciális kérdések, melyek foglalkoztatták őket a Bibliával folytatott beszélgetéseik során? Vajon van-e még a keresztény gondolkodásban elég élet ahhoz, hogy átvegye a stafétabotot ezektől és persze más elődöktől.

2010 - 2020

A kötet a Magyarországon 2010 és 2020 között épült református templomok tizenöt szép példáját mutatja be. 

E könyv középpontjában Dosztojevszkij alkotóművészetének keresztény szempontú megközelítése áll: az író legjelentősebb regényei alapján az un. pozitív szépségű hősök valódi kontextusát tárja fel. A szerző az életművet a Krisztusról szóló regény megírásának egyetlen nagy kísérleteként értelmezi. E hőstípusok életműbeli fejlődését nyomon követve bontakozik ki az olvasó előtt a Dosztojevszkij által abszolútnak tartott pozitív szépség, a közvetlen Krisztus-kép.