Hasonló termékek
Hajnali kút
Acsai képes láttatni és elhitetni velünk, hogy minden, létében szükségszerűen csonka és hiányos dolog megfutja a maga teljes körét. Szavai a teljes kör helyett vannak itt. Művei tájleíró versek, de mindig a táj mögött, alatt, a kövekben, a vakond-járatokban, az emberi lélek belsejében megtett teljes körre utalnak. A hajnali kút meglehet, hogy nem más, mint egy csecsemő szőke fején a kutacs.
A siklósi vár foglya
Ez a valóságos történelmi tényeket írói fantáziával átszövő kisregény a 15. század fordulóján játszódik a siklósi várban, ahol a bárók több hónapon át önkényesen fogva tartják Magyarország királyát. Történelmünknek ezt a belpolitikailag igen zavaros, pártütéssel, gyilkosságokkal és árulással teli időszakát ma már a történészek is csak ritkán emlegetik.
Az argentin nő
„A bika mozdulatlanul várta, akár egy szobor. Mintha nem is élne – figyelte Félix erősen, miközben óvatosan haladt előre. A bika még mindig csak állt, mint a cövek. Szemhéjai is meg voltak ereszkedve, mintha csak aludna. Félix azonban tudta, végzetes könnyelműség az ilyesminek bedőlni.”
A kert. Lassú mozgás
Azt írja szerzőnk, hogy „egy patológus állítása szerint / az emberek az angyaloktól származnak”, ám ez a származás — ezek szerint — csak a halál után bizonyítható. Előtte nincsenek csak benyomások, az érzékelés (és esetleg a hit), na meg az élettények zavaros kombinációja. Varga Zoltán Tamás átütő tehetsége nem afféle, mint legtöbb nemzedéktársáé, ez a kötet lassú víz, vagy ahogy az alcíme mondja, „lassú mozgás”.
Leírás
Hiányod mondat.
Beavatkozom a természet rendjébe, arrébb rúgok egy követ.
Pontok, gondolatjelek – értelmezhetetlen morze ez, Uram.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Sajó László |
Megjelenés | 2012 |
Terjedelem | 134 oldal |
Kötészet | puhatáblás |
ISBN | 9789632365756 |