Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Patrisztikus tanulmányok

E tanulmánykötet az ókeresztény filozófia témakörében folyó mai magyar munkálatok eredményeiből közöl reprezentatív válogatást. A kötet írásai a hazai patrológia helyzetével, az Egyház születésének, a teológia kialakulásának, ember és világ viszonyának, valamint az egyházatyák utóéletének kérdésköreivel foglalkoznak. Így az itt közölt elemzésekből egyúttal a patrisztika egészének íve, értékvilága és jelentősége is körvonalazódik. A kötet mind a szakemberek, mind pedig a filozófia, teológia, egyháztörténet, klasszika-filológia terén tájékozódni kívánó olvasóközönség, egyetemi ifjúság érdeklődésére számot tarthat.

Többet a könyvről
Elérhetőség:
Nincs raktáron

Tudom, kinek hittem

20%
2.250 Ft 1.800 Ft
Menny.:db

Hasonló termékek

Kezdet és vég (16)

Poetovioi Victorinus életművéből mindössze három munka részlete maradt fenn, a könyv ezen töredékek magyar fordítását adja az olvasó kezébe. Különös, hogy e három szöveg éppen a kezdetről, a végről, valamint a kettőt önmagában egyesítő Jézus Krisztus megtestesüléséről szól.

1.800 Ft 1.440 Ft
Gyártó: Voigt Vilmos

Aquinói Szent Tamás és a mágia

Voigt Vilmos új kötete meglepetés: a szent teológia legnagyobb alakját, Aquinói Tamást veszi vizsgálat alá oly szempont szerint, amelyet a legkevésbé várnánk: azt vizsgálja, miként és mennyiben érvényesül a mágia ismerete a szent szerző munkáiban. Tamás nemcsak ismerte, hanem el is ismerte a mágia elméletét és gyakorlatát, miközben okosan meghúzza e népi tudás érvényének teológiai határait. A szerző egy élet nagy becsben tartott munkásságát új irányban bővítve rámutat Tamás mágiafelfogásának hátterére, forrásaira, ezáltal kínálva igazi intellektuális csemegét az érdeklődő olvasónak.

1.800 Ft 1.440 Ft
Gyártó: Xeravits Géza

Ikonográfia ökumenikus megközelítésben

Kereszténységünk megosztottságának kezelése sehogyan másképp nem lehetséges, csak közös örökségünkre való jóindulatú, együttes reflexió útján. Felekezeti önazonosságunk csak a saját hagyományainknak és a kereszténységüket más hagyományozási folyamatok szerint megélő testvéreink hitének jóindulatú megismerése során tehető valóban felnőtt, stabillá, ugyanakkor mégis elfogadóvá, a másikra nyitottá.

1.800 Ft 1.440 Ft
Gyártó: Karl Rahner

A Szentháromság

Az üdvtörténet eredendő, transzcendens alapja

1.800 Ft 1.440 Ft

Leírás

A ​patrisztika, az egyházatyák gondolatvilága a filozófiatörténet önálló korszaka, amely alapvetően járult hozzá az európai kultúra és civilizáció kialakulásához. Ennek az ókeresztény időszaknak a hazai kutatása az utóbbi egy-két évtizedben jelentősen fellendült. Az e téren megmutatkozó számottevő eredmények és feladatok lehetővé és szükségessé teszik a számvetést és a magyar patrológia egyfajta bemutatkozását. A kötet ennek az igénynek kíván eleget tenni, illetve ehhez kíván hozzájárulni.

E tanulmánykötet az ókeresztény filozófia témakörében folyó mai magyar munkálatok eredményeiből közöl reprezentatív válogatást. A kötet írásai a hazai patrológia helyzetével, az Egyház születésének, a teológia kialakulásának, ember és világ viszonyának, valamint az egyházatyák utóéletének kérdésköreivel foglalkoznak. Így az itt közölt elemzésekből egyúttal a patrisztika egészének íve, értékvilága és jelentősége is körvonalazódik. A kötet mind a szakemberek, mind pedig a filozófia, teológia, egyháztörténet, klasszika-filológia terén tájékozódni kívánó olvasóközönség, egyetemi ifjúság érdeklődésére számot tarthat.

Paraméterek

Szerzők(vesszővel elválasztva) Frenyó Zoltán (szerk.)
Megjelenés 2003
Terjedelem 254 oldal
Kötészet ragasztott, puhatáblás
ISBN 9639457299
Sorozat Coram Deo sorozat
Arrow Forward