A kereszténység szentháromsági istenképe

A kereszténység legbelsőbb titkának tekintett Szentháromságra irányuló hívő reflexió meglepő módon csak az elmúlt évtizedekben került a teológiai érdeklődés homlokterébe. A mára kialakult számos különböző szentháromságtani elmélet azonban hiányérzetet is kelt: az egyházi dogma türelmes, higgadt, elmélkedő megértési kísérletei híján a hívő tudat egyre nehezebben tud eligazodni a bonyolult elgondolások között. Bertram Stubenrauch bibliai alapú esszéje pontosan ilyen türelmes gondolatmenettel szolgál, sőt a konkrét életet, a konkrét egyházi létezést előtérbe állító könyvében önálló megértési javaslatokat is kidolgoz.

Az embert rosszra csábító kísértés mibenléte mint kérdés már a Szentírás első lapjain felbukkan. Az Egyiptomban megjelenő korai szerzetesség sivatagi atyái, akik „mindentől távol mégis mindennel harmonikus egységben” éltek, az emberi lélek mélységeire való érzékenységgel írják le a kísértéssel járó belső folyamatokat. A démonok által sugallt gonosz gondolatok „specialistája”, pontuszi Evagriosz, a 4. századi sivatag egyik legjelentősebb szerzetesírója. Tanítása meghatározó a keleti és a nyugati lelkiség történetében. A jelen kötet négy rövid művének fordítását tartalmazza bevezetővel és jegyzetekkel.

Az ember – Isten titkához rendelt lény

A könyv révén a magyar olvasónak első ízben nyílik lehetősége arra, hogy átfogóan megismerje Karl Rahner teológiáját és annak hatását.

Az Ószövetség megértésének lehetőségei

A különböző magyarázatok, ahogyan az ókorban, úgy ma is eltérő vallási/felekezeti közösségeket alkotnak. Ez a kötet a magyarázatok lehetőségeinek feltárásával, az Ószövetség jobb megértésén túl, talán segíthet felismerni, hogy bár – Martin Buber „szoba“-hasonlatával élve – különböző szobákban élünk, de egy házban, és az egyes szobáknak van a másikra nyíló ajtaja-ablaka, s kiderül, hogy alapvetően közös világra s közös irányba, Istenre nézünk.

A szenvedő ember stációi

E könyv nem tesz kísérletet a Jób könyvével kapcsolatos valamennyi kérdés megválaszolására, amiképp e szemléletmódok teljes palettájának lefedésére sem. Ellenkezőleg, a bevezető fejezetben Konrad Schmid nyújt elemző betekintést a könyv felépítésébe, amely a könyvet teljes egészként láttatja. Az ezt követő fejezetekben Manfred Oeming ad éles látleletet a könyv különböző felvetéseiről, beleértve a dialógusok összefoglalását, Jób monológját, Elíhu beszédét ("az ellen-monológot"), Jób találkozását Istennel és az út végállomását. A két szerző tudományos és teológiai megközelítése a könyv közérthető, gazdagító olvasatát nyújtja.

A tanulmányok és esszék az esztétika, a kommunikációelmélet, valamint a teológiai szemponttal számot vető kulturális kommunikáció kérdésköreinek elemzésével a normatív nyilvánosságmodell értelmezői tartalékaira hívják fel figyelmünket.

Olyan ez, mintha egyetlen életünk során több életünk is lehetne, mintha egymás után több életet élhetnénk és több halált halhatnánk, ami nemcsak roppant erőt, hanem egyúttal valami csodálatos elengedést is feltételez; korábbi, aktuális és jövőbeli énjeinket és életeinket olyan távolról és olyan szabadon figyeljük, egy derűs visszatekintés vagy akár nosztalgia jegyében, mintha egy üvegfal mögül szemlélnénk különös, érthetetlen, idegen életeket, mintha a síron túlról emlékeznénk vissza homályosan egykorvolt önmagunkra.