Több mint negyedszázada próbálok rájönni arra, mi is az a Társadalomtörténet, és mire egy-egy elgondolást többé-kevésbé megismerek, az addigra 'másutt megunt ócskasággá' válik. Jobbnak láttam ezért, ha ezúttal az egykori főszereplőknek adom át a szót: mondják el maguk a saját (társadalom) történetüket.

Andrásfalvy Bertalan válogatott társadalomnéprajzi tanulmányai

A kötet társadalomnéprajzi és történeti néprajzi munkáiból nyújt válogatást. Andrásfalvy Bertalan írásai elsősorban Észak-Baranyáról, Nyugat-Tolnáról és a Buda-vidékről szólnak, ahol magyarok, németek, cigányok, szerbek élnek együtt évszázadok óta. A szerző minden korábbi szakmunkánál alaposabban és érzékletesebben írja le gazdálkodásuk történetét, életmódjuk XVIII-XIX. századi átalakulását.

A halál témáját érintő kulturális és szociálantropológiai irodalomban gyakori téma a modern nyugati ember és a más kultúrákban élők halálképének, halálhoz való viszonyának különbsége. E különbségek azonban az úgynevezett nyugati társadalmakon belül is érzékelhetők. Nem egy antropológus számolt be arról, hogy az általa megismert európai falusi közösségekben az emberek mennyire másként, mennyivel „természetesebben” viszonyultak a halál kérdéséhez és a halottakhoz, mint ami számára saját társadalmi közegében megszokott volt. Ezekben a közösségekben a halál nem tabutéma, nem a haldokló és családjának magánügye, a haldoklás s a halál körüli gyakorlati teendők ellátása pedig nem vagy nem teljesen került át abba a professzionális szolgáltatói szektorba, amely ma már a legtöbb helyen körülveszi.

A magyar történelmi dokumentumfilm útja

A magyar történelmi dokumentumfilm útja valamikor a hatvanas években kezdődött. A kádárizmus éveiben óriási szerepet játszott az elhallgatott közelmúlt feltárásában és tabuinak feltörésében, katalizátorként siettette a rendszer bukását. A társadalom ezekből a filmekből ismerhette meg múltját, értelmezéséhezinnen kapott segítséget.

Mi újat, vagy legalábbis mi mást tud mondani az irodalomtörténet és a poétikai elemzés a történelmi traumákról a történetíráshoz képest azokban az időkben, amikor a „sok” emlékezés, úgy tűnik, hiába próbál gátat vetni a feledésnek? Az Önéletírás és fikció között: történelmi történetek című kötet irodalmi művekben vizsgálja 20. századi magyar és európai történelmi traumák megjelenítését. A könyv első része Budapest 1944–1945-ös ostromáról és a vészkorszakról írt művekkel foglalkozik, közülük is azokkal, melyek a háború befejezését követő néhány évben születtek. E rész fejezetei írók és közemberek naplóit, illetve a közvetlenül a háború utáni időszakban írott és kiadott, ám mára némileg elfeledett műveit, Tersánszky Józsi Jenő regényeit, Déry Tibor elbeszéléseit, Karinthy Ferenc ostromtörténetét és Vas István verses-naplókötetét elemzik. A háború után kiadott, az ostromot feldolgozó regények többsége abban a hiszemben íródott, hogy képesek a történelmi eseményt új összefüggéseket feltárva megfogalmazni, ezáltal pedig hatni a történelem közösségi elgondolására. A kötet ostromregényelemzései éppen ezért azt kutatják, hogy milyen sajátos lehetőséget kínálnak a fikciók a történelmi traumák közbeszédben hatni képes értelmezéséhez, illetve milyen eszközökkel vesznek részt a történelmi esemény és az ahhoz kapcsolódó társadalmi felelősség egykori és mai megértéséhez. A kötet második része az összehasonlító irodalomtudomány kontextusában vizsgálja a 20. századi történelmi traumák irodalmi megjelenítéseit. Az egyes műértelmezések azt tanulmányozzák, hogy miként keveredik az önéletrajzi és a fikciós ábrázolásmód a II. világháború és a koncentrációs táborok, illetve a háború utáni a totalitárius társadalmi berendezkedések tapasztalatai által ihletett írásokban. Kertész Imre, Georges Perec, Patrick Modiano, Susan Suleiman, valamint Karátson Endre műveinek olvasatai a történelmi kataklizmákat különböző nyelvek és kultúrák eltérő perspektívájában szemlélik. Mindezt úgy, hogy figyelembe veszik az időbeli távolságot, mely az egykori eseményt a mindenkori jelentől elválasztja, így különös jelentőséget tulajdonítanak az emlékezés poétikai és politikai összefüggéseinek. A kötet írásai a múlt élővé tételének új lehetőségeit keresik, abban bízva, hogy történelem megelevenítése az olvasás esztétikai tapasztalatában képes kiteljesedni, s egyúttal alternatívát kínálni a történelmi igazság fogalmának politikai-ideológiai kisajátításaival szemben.

A kötet tanulmányai a pécsi Néprajz Tanszék 10 éves jubileumán tartott tudományos konferencia előadásai alapján készültek.

 

Lélekmérgező írók és ami mögöttük van

A kötet egy speciális, 1945 utáni jelenséget vizsgál, ugyanis mindennapi életünk részévé vált a következmények nélküliség, amely általános értékválsághoz vezetett. A könyv elsősorban a Rákosi- és a Kádár-korszak funkcionáriusgyerekeinek írói munkásságát és emberi hátterét vizsgálja. Olyan alkotókkal, elsősorban írókkal foglalkozik, akik szüleik révén súlyos terheket örököltek és hordoznak.

...a Dohányozás meg-töretése az Isten beszédének Pörölye által, hét Prédikációkban foglalva... (Tiszalök, 1712–1713)

A kézirat több tudomány (teológia, folklorisztika, szociológia, művelődéstörténet, kritikai kultúrakutatás) érdeklődésére tarthat számot, jelentős forrás az életmód, mentalitás, a néphit, népszokások, a szóbeliség és írásbeliség vizsgálatához, a 17–18. századi nyelv és retorika vagy a test különböző felfogásai, test és hatalom viszonya iránt érdeklődő kutatásokhoz is.