Hasonló termékek
Protestáns démonológia és ördögűzés
Protestáns démonológia és protestáns ördögűzés. E fogalmak mindeddig definiálatlanul álltak egy olyan világban, ahol a démonokkal kapcsolatos félelemteljes tudakozódás és az azoktól való szabadulás vágya mindennapi szükséglet a protestáns hívők számára is.
A boldogságkeresés útjai és útvesztői
Az érett személyiségtől a kiegyensúlyozott párkapcsolatig
Filozófia mint de(kon)strukció: Heidegger és Derrida
Ez az eszmetörténeti összefüggés vezetett bennünket arra, hogy Martin Heidegger születésének százhúszadik évfordulóján, mely 2009-es év egyúttal Jacques Derrida halálának ötödik évfordulója is volt, e két gondolkodó munkásságának a vizsgálatát tűzzük ki annak az összejövetelnek a témájául, amelyet a 2007-től kezdődően évente megrendezésre kerülő Hermeneutika és jelenkor című filozófiai konferenciasorozatunk keretében rendeztünk. Jelen tanulmánygyűjtemény részben az ott elhangzott előadások szerkesztett, illetve kibővített formában közzétett változatait, részben pedig további, a téma iránt érdeklődő hazai kutatók munkáit tartalmazza.
Pszichodinamikus mozgás- és táncterápia
A szabad mozgásra és a testi érzetekre való tudatos figyelemre építő önismereti és pszichoterápiás lehetőségekről szól ez a hiánypótló kötet. A Magyarországon kifejlesztett pszichodinamikus mozgás- és táncterápiáról (PMT) számos rangos folyóiratban jelentek meg elméleti és módszertani tanulmányok, de ez az első olyan könyv, amely a hazai szakemberek írásait integrálja.
Idegen és Más
Azonos, más, idegen és ellenség. Ez az írás mindössze arra törekszik, hogy megpróbáljon eszmetörténeti szempontból néhány alapvetést megfogalmazni, mindenféle kizárólagosság igénye nélkül, fenntartva a tévedés lehetőségét (és jogát).
Leírás
Ez a kötet annak a kérdésnek jár utána, miként alakult át az igazság és az esztétikai tapasztalat fogalma a modern elit és populáris kultúra folyamataiban. Tanulmányai a szemiotika nézőpontjából vizsgálják a kultúra történeti és mai jelenségeit, különösen a képi művészetet, hogy új értelmezési lehetőségeket – valódi hermeneutikai nyereséget – kínáljanak. Külön figyelem irányul az archetípusok változatos megjelenési formáira egy olyan korban, amelyben a mindennapokat is a képek áradata határozza meg.
Paraméterek
| Szerzők(vesszővel elválasztva) | Molnár Csilla, Márfai M. László |
| Megjelenés | 2026 |
| Terjedelem | 176 oldal |
| Kötészet | kartonált |
| ISBN | 978-963-646-407-3 |
