A kötetben olvasható eszmetörténeti tanulmányok a korai tizennyolcadik század és a múlt század hetvenes évei közötti időszakból veszik témáikat. Lord Shaftesburytől Hannah Arendtig olyan szerzők írásait elemzik, akiknél az esztétikai fogalmak és a morál-, vallás- vagy politikafilozófiai elgondolások kölcsönösen megvilágítják egymást. Szépség és fenség, szabadság és humor, szerelem és barátság, ízlés és képzelet, játék és cselekvés kérdései merülnek fel újra és újra különböző korszakokban és kontextusokban; értelmezéseik árnyaltabb képet kívánnak nyújtani az európai modernség néhány fontos aspektusáról.

Korábbi korokban a filozófusok a lét általános problémáit, a megismerés egyetemes törvényeit és az úgynevezett örök igazságokat igyekeztek feltárni, a modernitás kibontakozásával mindezt már a természettudományok szemléletére alapozták.

A kötetben döntő többségében szépírók, nyelvészek, néprajzkutatók, gyakorló vagy elvetélt pályát befutó politikusok, vagy csak egyszerűen gondolkodó értelmiségiek műveiről lesz szó, a korszak végén felbukkanó hivatásos szociológusok egy jelentős része pedig az egyetem után, autodidakta módon szerzett kellő szakmai tudást.

Tanulmányok Kisbali László emlékére

Az emlékezés, identitás és diszkurzus fogalmai számos jelentésréteggel rendelkeznek, egymás mellé helyezésük és közös tárgyalásuk pedig megnyithatja az elmét, beindíthatja a képzelőerőt, s az emberi ügyekről folytatott közös gondolkodás és beszéd kiváló kiindulópontja lehet. Ez a várakozásteljes elképzelés jelentette e tanulmánykötet kiinduló pontját, melynek szerzői a humán tudományok művelői, így az irodalomtudomány, a nyelvészet, a pszichológia és a szociológia hagyományait követik.

Montaigne az Esszék III. könyvében beszél utazásairól, az utazási kedvről, saját magáról mint utazóról. Az Útinapló az útirajz műfajának kiemelkedő jelentőségű példája, Magyarországon mindeddig mégis szinte teljesen ismeretlen maradt.

Noha az utóbbi idők modern irodalomelméleti trendjei nemcsak nem preferálják, de egyenesen tagadják is a hagyományos értelemben vett műfajok létezését, Gárdos Bálint irodalomtörténész most (előszavában külön érvelve ötlete mellett) klasszikus műfajelméleti kötettel jelentkezik. Írása központjában a tizenkilencedik század első két évtizedének angol esszéirodalma áll. Választott témáját a kor három (hazánkban kevésbé ismert) tipikus alkotója életművének tükrében mutatja be.