Hasonló termékek
Bevezetés a világrendszer-elméletbe
A könyv diákoknak, társadalomtudósoknak és nem szakmabeli érdeklődő olvasóknak egyaránt ajánlható, belőle első kézből kapható teljes áttekintés napjaink társadalomtudományának egyik meghatározó paradigmájáról.
Hiedelem és hagyomány
A paraszti gazdálkodás és társadalom átalakulása
A szerző a paraszti gazdálkodás és társadalom kialakulását és átalakulását kíséri végig négy történelmi - a hűbéri, a kapitalista, a szocialista és az újkapitalista - korszakon keresztül. Kitér a hazai viszonyok régiónkénti különbségeinek elemzésére, valamint a magyar viszonyok európai térben való elhelyezésére.
Mint a földbe hullott mag. Otthon szülés Magyarországon – egy antropológiai vizsgálat tanulságai
A könyv hasznos olvasmány lehet mindazok számára, akik az alternatív mozgalmak, a posztmodern szüléskultúra vagy a nemek társadalmi viszonyulásai iránt érdeklődnek, de nem lesz közömbös azon leendő vagy gyakorló édesanyák és édesapák számára sem, akik folyamatában és tág összefüggésrendszerében szeretnék megérteni a különböző szüléskultúrák elveit és természetét.
A magyar parasztság esete a szovjet kolhozzal
A kötet újdonságát az adja, hogy a magyarországi kollektivizálás (1949–1961) történeti elemzése során az ismétlődő erőszakos hatalmi beavatkozások és az általuk kiváltott társadalmi válaszreakciók kölcsönhatásaira koncentrál. Mindhárom kolhozosítási kampányt áttekinti, így érthető meg, hogy miért és miként változtak az állami erőszak-alkalmazás eszközei, s erre reagálva hogyan formálódtak a paraszti társadalom különböző rétegeinek túlélési és alkalmazkodási mechanizmusai.
A kvalitatív kutatás alapjai
A könyv az adatelemzés és adatgyűjtés valamennyi lépésére rámutat (a leírástól a grounded theory megfogalmazásáig) az elméleti mintavétel módszerének alkalmazásával.
Az egyetértés-gépezet
Az Egyetértés-gépezet tanulságos, felkavaró és ellentmondásos médiaelméleti fejtegetés köszönhetően annak, hogy a nem is olyan távoli múlt becstelenségei, amelyeket feltár, a jelen visszásságairól is árulkodnak.
Tér-rétegek. Tanulmányok a XXI. század térfordulatairól
A tér kutatása a fizika szempontján túlmenően a 20. század építészetelméleti és filozófiai kutatásainak egyik központi tartalma, amely az építészeti gyakorlat valóságában is befolyásolta térrel való kapcsolatunkat. A kutatási téma filozófiai mélységű (Heidegger, Bollnow, Derrida, Deleuze, Virilio és sokan mások) felvetését és megalapozását követően a század közepétől sorra-rendre alakultak ki azok a kutatási területek, amelyek egy-egy tudományág szempontjából vizsgálták a témát. Ezek közül feltétlen kiemelést érdemel a környezetpszichológia, amely önmaga által definiált folyamatos határhelyzetben van, lételeme az interdiszciplinaritás.
Leírás
„Az élet csak visszafelé érthető meg, de előrefelé kell élni.”
(Søren Kierkegaard nyomán)
Milyen ma a fiatalok biztonságérzete, és vajon milyen volt édesanyáiké huszonöt évvel ezelőtt, amikor ők megszülettek? Hogyan függ össze a társadalmi és az egyéni biztonság a fiatalok és a szülők életében? Vajon a szülők azt mondják-e, csinálják-e, amit valójában gondolnak a gyermekvállalásról? Mit is üzennek gyermekeiknek?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések állnak könyvünk fókuszában. A kutatás a korábbi makroszintű megközelítések mellett újdonságként a rendszerváltás társadalmi történéseit a mindennapokat megélő és a rendszerváltásban valóban érintett egyének/családok szemszögéből tárja fel. A könyv egy adott földrajzi környezetben a szociológia különböző eszközeivel igyekszik feltárni és elemezni a rendszerváltáskor született gyerekek és családjaik huszonöt évnyi történetét. A megközelítés nem hagyományos, ilyen-olyan módon eltorzított visszaemlékezésekre alapozó múltidézés, hanem az adott pillanatban és élethelyzetben feltett kérdésekre adott válaszokat teszi egymás mellé és vizsgálja a közben eltelt idő távlatában.
Paraméterek
| Szerzők(vesszővel elválasztva) | Dávid Beáta, Barna Ildikó, Bóné Veronika, Hegedűs Réka, Izsák Éva |
| Megjelenés | 2016 |
| Terjedelem | 168 oldal |
| ISBN 978-963-414-116-7 |
