„Angol-német gyökereim, katolikus neveltetésem, a szüleimtől tanult történelmi, társadalmi és politikai igazságosság iránti morális érzékenységem, és az a mélységes vágyam, hogy a
lehető legmélyebb viszonyt alakítsam ki a szavakkal, mind-mind jelen van költészetemben. A költő, azt hiszem, mindig erősebb azáltal, hogy a nyelv, az irodalom, a képzőművészetek, a zene, a történelem, a természet iránti valódi szeretet járja át, és az a vágy, hogy a felszínes hatások helyett mélyreható változásokat indítson el, és engem is ezek az ösztönzések vezérelnek az írás során. Nincs olyan tudás vagy tapasztalat, amely a költészettel való találkozástól nem gazdagodna – de ezek a hatások kilenctized részt a felszínen láthatatlanok. A szavak és a szavak értelme azonban esetleges és rejtélyes, hiszen pusztán kommunikációs eszközök számunkra, a nyelv teremtményei számára, és azt hiszem, gondos odafigyeléssel kell használnunk őket. A költészet szélsőségei – a sekélyes népszerűsködés vagy a hermetikus szőrszálhasogatás – engem nem érdekelnek. A költészet hosszú története során a versek a legkülönbözőbb módon tudtak nagyszerűvé válni, és úgy gondolom, hogy aki költőnek kívánja tartani magát, az kellő alázattal tanulja meg a mesterség minden csínját-bínját. A zongoraművésztől sem várjuk, hogy Beethoven-szonátákkal ejtse ámulatba a szakértő hallgatóságot, amíg nem töltött hosszú órákat és éveket türelmes gyakorlással.”

MICHAEL ​HULSE (1955) angol fordító, kritikus és költő. 1978-ban Dole Queur című versével megnyerte az első Nemzeti Költészeti Versenyt, amelynek zsűrijében Ted Hughes, Fleur Adcock és Gavin Ewart foglalt helyet. 1980-ban Eric Gregory-díjat nyert, 1991-ben Cholmondeley-díjat. Az egyetlen költő, aki a Bridport Költészeti Díjat két alkalommal is megkapta (1988, 1993).

ERDŐDI GÁBOR (1952, Budapest) költő, műfordító, tanár. Főként a kozmikus költők
fordítója, mint Dylan Thomas és Jeszenyin. Eddig húsz fordítás- és saját kötete jelent meg, legutóbb saját műveit tartalmazó A faun örök szerenádja (2011) című könyve.