Jelen kötet Ernst-Wolfgang Böckenförde jog- és vallásfilozófiai, államelméleti munkásságából szemelget, főként olyan tanulmányokat állítva középpontba, amelyek jog és erkölcs, vallás és jog bonyolult viszonyrendszerét veszik górcső alá, és máig ható tanulsággal szolgálnak.

Az észlelés fenomenológiája Merleau-Ponty leghíresebb munkája. Az észlelés vizsgálatának segítségével Platón óta először helyezte vissza a testet a filozófiai gondolkodás homlokterébe.

Az alkotmányos eszmék migrációja

Ez a munka azt a kérdést vizsgálja, hogy az alkotmányosság, az emberi jogok nemzetközileg egyre inkább elfogadottnak mondható globális elvei hogyan képesek befolyásolni a még mindig szuverénnek tekintett állami cselekvést. Az emberi jogok nemzetközi szabályozása azért kiemelkedően fontos a téma szempontjából, mert az szinte definíciószerűen a nemzeti alkotmányjog szuverenitásának korlátozására épül, közös alkotmányos eszmék érvényesítése érdekében.
 

A kárfelelősség feltételei, mértéke és módja az európai és a magyar magánjogban

"A népek joga olyannak veszi a nemzetközi politikai világot, amilyennek látjuk, és azt vizsgálja, hogy milyennek kell lennie egy elfogadhatóan igazságos szabadelvű nép külpolitikájának. E külpolitika taglalásához a jó berendezkedésű népek két fajtáját tárgyalja, a szabadelvű demokráciában, illetve a tisztességes hierarchiában élőket. Vizsgálódása kiterjed továbbá a jogsértő államokra, illetve a kedvezőtlen feltételektől szenvedő államokra is."

„A hús nem anyag, nem szellem, és nem szubsztancia. Régi szóval »elemnek« nevezhetnénk, ahogy a víz, a levegő, a föld, és a tűz a négy elem. Elem: általános létminőség, félúton a tér-idő lokalitások és az ideák között, egyfajta megtestesült princípium, aminek bárhol jelenjék is meg akár egy kicsiny darabkája, mindent átitat a környezetében a létezésnek csak rá jellemező stílusával.” Maurice Merleau-Ponty a huszadik század második felének egyik legnagyobb hatású francia filozófusa. Kései, torzóban maradt főműve először válik magyar nyelven hozzáférhetővé.

Amikor ​a tizennyolcadik század második felétől Londonban és Párizsban az új műalkotásokat nyilvános kiállításokon kezdték közszemlére tenni, a művész új típusa született meg a kiállító művész. Ez a könyv a modern művészek történetét vizsgálja, akik új kapcsolatokat alakítottak ki az intézményes keretek között kiállított művészettel, és ezzel alapvető átalakulásokat indítottak el a művészet definíciójának, a művész önképének, problémáinak és társadalmi státusának vonatkozásában. Oskar Bätschmann bemutatja, hogyan született meg a modern művész alakja John Singleton Copley és Benjamin West kezdeményezései nyomán, és vált a huszadik század művészcsillagainak, Joseph Beuysnek és Andy Warholnak az esetében maga is teljes jogú kiállítási tárggyá.