„A múltkereskedő meglepetésként és örömként érheti mindazokat az olvasókat, akik úgy gondolják, az afrikaiak posztkoloniális időszakban átélt zavaros és gyakran tragikus tapasztalataival birkózó regények szükségszerűen sötét, brutális művek. Agualusa táncol, és nevet – a sírás határán. A múltkereskedő ügyesen elbeszélt, gyönyörű regény. Elegáns, agilis, szellemes és elbűvölően leleményes.” David Constantine, The Independent

Jarle aggodalmasan sóhajtott. Leült a konyhaasztalhoz, és végre fölbontotta a levelet. Olvasni kezdte. Olvasott, olvasott és leesett az álla.

Az ​ígéretes jövőjű Samuel Tyne, az oxfordi egyetem ghánai származású diákja azzal a meggyőződéssel költözött az Újvilágba, hogy ő nagy tettekre hivatott ember. De tizenöt év eltelt, és egy hivatal középszerű csalódott alkamazottjaként tengeti napjait. Amikor megörökli nagybátyja omladozó házát Asterben, egy kanadai kisvárosban, felesége tiltakozását és tizenhárom éves ikerlányainak makacs ellenkezését semmibe véve Samuel kilép állásából, és családostul a csak fehérek lakta Északra költözik.

A Köd szerelmi története, a vágyakozás, álmodozás, megcsalás és megcsalatás története éppen úgy tartogat meglepetéseket, mint a regény szerkezete a Don Quijotéra jellemző betétnovellákkal, a számos elő- és utószóval, amelyből egyet - igencsak szokatlanul - a regény egyik szereplője írt, vagy az a fejezet, amelyben a főhős, az író képzelt alakja, találkozik és vitatkozik életről és halálról az őt megalkotó szerzővel.

Martin Pollack az 1900-as évek Amerikájába irányuló galíciai kivándorlásnak az árnyoldalairól mesél, melyek meglepő hasonlóságot mutatnak mindazzal, amivel a migránsok napjainkban is szembesülnek. Bemutatja az örök veszteseket, akik egy jobb életet keresnek és az örök nyerteseket, akik – ma éppúgy, ahogy régen is – mások kárán nyerészkednek.

„Nem mondom el, hogy Morót megettem, majdnem megettem, hogy éreztem, ahogy mikroszkopikus méretben, görbén és magától értetődően zuhant bele a testembe és a világba. S aztán mindennek vége lett, kezdődött elölről, könnyebb lett a lélegzet.”

A kötet Giorgio Vasta első regénye, 2008-ban látott napvilágot számos díjjal jutalmazták. Többek között francia, német, holland, spanyol és cseh nyelven is megjelent.

Margereth Obexer 1970-ben született a dél-tiroli Brixenben, Olaszországban. Jelenleg Berlinben él. Drámákat, rádiójátékokat, elbeszéléseket és kritikákat ír, olasz nyelvből fordít. A WDR dramaturgja, a Freitag irodalmi szerkesztője. 2005-ben Solitude-ösztöndíjasként három hónapot töltött Budapesten. Ulrike Syha 1976-ban született Wiesbadenben. Lipcsében tanult dramaturgiát, majd rendezőasszisztensként dolgozott ugyanitt. Műveit bemutatták többek között Lipcsében, Hamburgban, Bécsben és Stuttgartban. Drámákat fordít, mások mellett Lars von Triertől és Alan Ayckbourntól. 2008-ban Solitude-ösztöndíjasként három hónapot töltött Budapesten.

„Franziska Gerstenberg érti a módját, hogy miként tudja alakjainak lélektanát tapintatosan és beleérzéssel megrajzolni, a magányosságukat, az illúzióvesztésüket és csalódásaikat egyszerre tolakodástól mentesen, de mégis határozottan leírni. Tökéletesen uralja a rövid novellaformát.” (Jochen Rack)