Semezdin Mehmedinović önéletrajzi ihletésű kisregényének elbeszélője az ostromlott Szarajevóban próbálja átvészelni a kilencvenes évek legvéresebb konfliktusát, ám végül mégis kénytelen elhagyni a hazáját. A rövid történetekből felépített kötetben az ostromlott város nem díszlet, hanem komor valóság, de a szabad élet reményével kecsegtető, motelszagú Újvilág is a kitaszítottság és valóra nem váltható ígéretek földje marad. A Ruszki kompjuter a háborús évek és az emigráció első időszakának érzékenyen, finom humorral és kegyetlen őszinteséggel megírt naplója, a szemtanú látomása egy darabokra hullott világból, az önhibájukon kívül pokolra került, ott mégis a helyüket kereső emberekről. A kisregény megjelenése óta a délszláv háború (újra)értelmezésének egyik megkerülhetetlen könyvévé vált. A vérontásban szilánkokra hasadó tudat, és az emigráció gyökértelenségében őrlődő emlékezet megrendítő krónikája.

A regény igazságok és féligazságok, feloldhatatlan paradoxonok és egymással szemben álló nézőpontok lépcsőfokain keresztül vezet vissza bennünket a nyolcvanas évek endemikussá vált korrupciójának és felmagasztalt erőszakának világába. 

A Köd szerelmi története, a vágyakozás, álmodozás, megcsalás és megcsalatás története éppen úgy tartogat meglepetéseket, mint a regény szerkezete a Don Quijotéra jellemző betétnovellákkal, a számos elő- és utószóval, amelyből egyet - igencsak szokatlanul - a regény egyik szereplője írt, vagy az a fejezet, amelyben a főhős, az író képzelt alakja, találkozik és vitatkozik életről és halálról az őt megalkotó szerzővel.

„Azt hiszem, tizennégy éves lehettem, amikor anyám óvatosan elkezdte megpendíteni, mit csinált apám a háborúban: az SS-t, a Gestapót, ami elég nagy megrázkódtatást jelentett, igaz, hamar túljutottam rajta; részleteket anyám nem mondott el. (...).” 
(Martin Pollack)

Mark Collins regénye, a Hazátlanok egy olyan történetet mesél el, néhány hétköznapi, egyszerű ember sorsán keresztül, ami nekünk, magyaroknak különösen érdekes lehet, hiszen az 1956-os forradalom utóéletének egy eddig elhallgatott, szinte elfelejtett epizódjáról rántja le a leplet.

A könyv kritikai fogadtatása ragyogó volt, és 2010-ben versenyben volt a legjobb első könyvért járó akadémiai díjért.

A regény Zeelandról, Hollandiának erről a különleges részéről szól, és 1944-tól 1971-ig követi végig egy család történetét. Bemutatja, hogy a háború hogyan sújtotta az országot, és a nemzet hogyan őrizte meg tradicionális vitalitását mindeközben, hogy új virágzásnak indulhasson a harcok után. 

A regényben feltűnő történet egyszerűen összefoglalható: Taaniel és Anna Észtországból Németországba utazva Lengyelországban elgázol egy embert. A baleset után betuszkolják a holttestet a kocsi hátsó ülésére, majd egy kifosztott templomba teszik. Utazásuk alatt végig próbálják eltakarni a vérnyomokat a hátsó ülésen. Németországban egy panzióban szállnak meg, megismerkednek Alekszandr-ral és Marfával. Taaniel elhagyja Annát. A regény a kakukkszón elmélkedő Anna gondolataival zárul.