ariella Mehr könyve egyszerre lírai önvallomás, emlékirat és regény. Az írónő azok közé a svájci cigányok közé tartozott, akiket még csecsemőként elvettek anyjuktól, hogy – a legkülönbözőbb intézetekben – derék polgárokká neveljék őket \(a megfelelő jogszabály csak 1973-ban vesztette érvényét).

Kiábrándult, de nem kiábrándító, fáradt, de nem fárasztó Robert Şerban verseinek világa, és valahol mindezen túl mégis van benne bizakodás, remény egy jobb életre. A bizakodás alapja pedig éppen maga a vers, a líra létezése, ha ugyanis a vers lehetséges, az azt jelenti, hogy létezik valami, ami ,,csak" szép, aminek ezen kívül külön haszna nincs - szépen itt természetesen annyi értendő, hogy elsősorban esztétikailag értelmezhető. Mert egyébként szépelgés nincs ebben a kötetben, egy többé-kevésbé hétköznapi világ jelenik meg a versekben többé-kevésbé hétköznapi nyelven. És mégis, ezen az egyszerűségen egyszer csak átüt valami magával ragadó és magától értetődő költői erő: ,,azonban anélkül hogy valaki közölné velük / az emberek tudják: / a vers marad csupán / a letöltött életünk után".

Egy fiatal apáca szerelmes lesz, elhagyja kolostorát, mély bűnbe esik. Amikor évek múlva visszatér, megérti, hogy távollétében csoda történt - ez a Mária-legenda a középkor óta Európa-szerte ismert. A tizennegyedik századi flamand Beatrijs-be beleépültek az udvari szerelem elemei, a forrásokból az ismeretlen szerző mesterien kidolgozott, lélektanilag is hiteles történetet formált.

MICHAEL ​HULSE (1955) angol fordító, kritikus és költő. 1978-ban Dole Queur című versével megnyerte az első Nemzeti Költészeti Versenyt, amelynek zsűrijében Ted Hughes, Fleur Adcock és Gavin Ewart foglalt helyet. 1980-ban Eric Gregory-díjat nyert, 1991-ben Cholmondeley-díjat. Az egyetlen költő, aki a Bridport Költészeti Díjat két alkalommal is megkapta (1988, 1993).

A könyv kritikai fogadtatása ragyogó volt, és 2010-ben versenyben volt a legjobb első könyvért járó akadémiai díjért.

Jesús Moncada (1941–2005) a szülővárosát, az Ebró-parti bányászvárost örökíti meg e könyv, fő műve lapjain. A városka 1971-ben tűnt el egy hatalmas víztározó hullámai alatt, a Franco-féle modernizációs törekvések eredményeképp. A bányászok, hajósok és hajóépítők azonban foggal-körömmel harcoltak a megmaradás jogáért, a város közössége nem vállalta, hogy sorsa a szétszórattatás legyen. Annyit sikerült elérniük, hogy az ezeréves múltú régi település helyett a vízierőmű-vállalat kárpótlásképpen felépített egy másikat, ahová a régi városból száműzöttek átköltözhettek, s ha otthonaikat nem is, de közösségüket megőrizhették. 

Semezdin Mehmedinović önéletrajzi ihletésű kisregényének elbeszélője az ostromlott Szarajevóban próbálja átvészelni a kilencvenes évek legvéresebb konfliktusát, ám végül mégis kénytelen elhagyni a hazáját. A rövid történetekből felépített kötetben az ostromlott város nem díszlet, hanem komor valóság, de a szabad élet reményével kecsegtető, motelszagú Újvilág is a kitaszítottság és valóra nem váltható ígéretek földje marad. A Ruszki kompjuter a háborús évek és az emigráció első időszakának érzékenyen, finom humorral és kegyetlen őszinteséggel megírt naplója, a szemtanú látomása egy darabokra hullott világból, az önhibájukon kívül pokolra került, ott mégis a helyüket kereső emberekről. A kisregény megjelenése óta a délszláv háború (újra)értelmezésének egyik megkerülhetetlen könyvévé vált. A vérontásban szilánkokra hasadó tudat, és az emigráció gyökértelenségében őrlődő emlékezet megrendítő krónikája.

Juan ​Mayorga spanyol drámaíró 1965-ben született Madridban. Filozófia és matematika szakos diploma után a történelem és az esztétika területén folytatja kutatásait, számos tanulmányt ír Walter Benjaminről, Ernst Jüngerről, Georges Sorelről, Donoso Cortés-ről, Carl Schmittről és Franz Kafkáról.