Czifrik Balázs költő, szerkesztő 1975-ben született Győrben. Előző kötete Híd, hullám, háló címmel jelent meg a JAK-Kijárat gondozásában 2001-ben.

Van-e arca egy téli padnak, egy varjúnak, egy erdőnek, a szélnek? És van-e arca az embernek?Arc-e még az, ami folyamatos változásban, áramlásban, időben létezik, ami nem hagy időt már arra sem, hogy otthonossá és ismerőssé váljék, ami szüntelen vándorlásként határozza meg a beszédet? És vajon a beszéd képessége, a hangszükségképpen feltételezi-e az arc létét?

Leültünk az ágyra, kezét a combjára tette.
– Ma is a Süsüben vagyok. 
– Látom.
Hanyatt feküdt, felhajtotta a zöld ruhát.
– Egyébként ez a kínálat. 
Egymás szájának estünk. Sosem csókolóztunk annyit, mint ezen a délutánon. Öleltem, a hátát, karját simogattam. Kibújtattam a ruhából, legörgettem a bugyiját. Cirógattam az arcát, a hajára leheletfinomságú puszikat adtam. Ujjaim becsúsztak a szájába, harapta, nyelte őket.

„A buszon újabb irreális figurák. Olyan az egész, mintha körülöttem senki sem lenne valódi, mindenki csak látvány. Valahogy elveszítettem a valóságérzetemet. Magam sem tudom, hogyan értsem ezt a mondatot.”

Függelék egy apokrifhez. Egy történetre emlékeztet, a történetet írja vissza. Az emberi egyedüllétet jelentő kezdőpont és végpont felé tart, folytonos töredékességben. Kép készül, vagy tűnik el. Ugyanaz lesz rajta első és utolsó.

„Málik Roland neve beszél. Nemcsak a lovagi kereszt-, hanem a muszlim vezetéknév is. Eszerint a poklok kapujának őrző angyala ő. Egyszerre két irányban őrködik: kifelé és befelé.”