Hasonló termékek
Az Európai Unió a világban
A kötet az integrációs közösség külkapcsolati rendszerét és politikáit bemutató igényes, tankönyvként jól használható szakmai irodalmat nyújt egyetemi hallgatóknak, oktatóknak és kutatóknak, valamint bepillantást enged az uniós külkapcsolatok mindennapi működésébe a téma iránt érdeklődő szélesebb közönségnek. Mindezt a vonatkozó naprakész nemzetközi irodalomra támaszkodva, ám magyar szerzők közreműködésével teszi.
Döntéshozatal és jogalkotás az Európai Unióban
Az uniós döntéshozatal és jogalkotás, annak intézményei, eljárásai és érdekérvényesítési jelenségei növekvő figyelmet kapnak a hazai felsőoktatásban. Több egyetemen és főiskolán rendszeresen hozzáférhetők olyan kurzusok, melyek ezek elméletével és gyakorlatával igyekeznek megismertetni a hallgatókat, amihez azonban a magyar nyelvű uniós irodalom egyelőre kevés támogatást kínál.
Alcalái románok - Migráció és társadalmi differenciálódás
A nemzetközi migráció a kortárs társadalomtudományok egyik központi kérdésköre, a Romániához köthető népvándorlás pedig az Európán belüli migrációs folyamatok egyik fő jelensége. Jelen kötet e komplex kutatási területet ismerteti meg az olvasóval a románok migrációjának sajátos esetén keresztül.
European Politics. Crises, fears, and debates.
Diktátorok és diktatúrák a Karib térségben
Napjainkra számos toposz fonódott össze Latin-Amerika és a Karib térség fogalmával a közgondolkodásban. Sokan a karneválok, a latin szeretők, a "banánköztársaságok" és a diktatúrák fogalmával azonosítják a térséget. Távol áll tőlünk az a szándék, hogy kötetünkkel tovább erősítsük a közhelyek tárházát, éppen ellenkezőleg: azért választottuk könyvünk témájának a diktatúra problémáját és a diktátor alakját, mert szeretnénk, ha a behatóbb ismeretek segítségével megfoszthatnánk az egzotikum leplétől a témát.
Az olasz politikai rendszer kontinuitása és diszkontinuitása
A szerző sokrétűen analizálja az olasz egység után létrejött alkotmányos monarchia politikai működését és a kibontakozó pártstruktúra kiépülését. A maga összetettségében tárja fel a fasizmus hatalomra kerülésének körülményeit, a korporatív diktatórikus rendszert és fajelméletének romboló hatását.
Gazdasági válságok, társadalmi feszültségek
A két világháború közötti Európa komoly gazdasági, politikai és társadalmi válságokkal nézett szembe. A nyugati típusú laissez faire kapitalizmus és a vele kéz a kézben járó liberalizmus megkérdőjelezhetetlennek tűnő egyeduralma komoly csorbát szenvedett.
Örmény élet az Oszmán Birodalomban
Az Oszmán Birodalomban élő örmények történelmének kutatását hosszú időn keresztül az első világháború idején történt genocídium határozta meg. Elke Hartmann jelen kötetében az ezt megelőző korszakba kalauzolja el az olvasót.
Leírás
Magyarország európai uniós csatlakozását követően a magyar érdekek közösségi megjelenítése már nem kizárólag állami-diplomáciai feladat,hanem minden érintett hazai gazdasági és társadalmi szereplő számára létező kihívás. Versenytársaink többsége ugyan egyelőre nálunk nagyobb tapasztalatokkal és kiterjedtebb kapcsolatrendszerrel rendelkezik az uniós arénában, ám a közösségi tér érdemi lehetőségeket kínál az alkufolyamatokban,a szövetségkötésben és a támogatások cseréjében való kezdeményező részvételre. Az érdekérvényesítési kultúra fejlettsége ugyanakkor minden tagállam esetében meghatározó az uniós érdekérvényesítés és végső soron a tagállami működés eredményességét illetően. Ez ismét felhívja a figyelmet a hazai mezoszféra hiányosságaira, melyek orvoslása nem csupán a közpolitikai döntések minőségét, de a politikai rendszer konfliktuskezelő képességét is javíthatja. A kötet mindezen jelenségekre reflektál. Bemutatja a közösségi döntéshozatal érdekérvényesítési rendszerét, annak főbb szereplőit, formális és informális fórumait és szabályait,valamint újdonságot jelentő kísérletet tesz a magyar uniós érdekérvényesítés hátterének, intézményi pozícióinak és kihívásainak feltárására. Egyúttal értékeli a hazai közpolitikai érdekérvényesítési rendszer elmúlt két évtizedben végbement átalakulását, valamint az e téren tapasztalható legfontosabb aktuális fejleményeket. A kötet a Földrész könyvek sorozat része.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Simon Zoltán |
Megjelenés | 2009 |
Terjedelem | 188 oldal |
Kötészet | ragasztott, puhatáblás |
ISBN | 9789632360249 |
Sorozat | Föld-rész könyvek sorozat |