A cigányság kultúrájának szépsége és eredetisége, cigány és nem-cigány együttélésének kölcsönösen gazdagító hatása plasztikusan mutatkozik meg az irodalom és a képzőművészet egymást inspiráló párhuzamosságában. A mese műfajának eszközei és fordulatai által szőtt cselekmény arra készteti az olvasót – és a leendő rajzfilm nézőjét –, hogy a cigány szereplőkkel azonosuljon.

Tervezett elavulás a neve az elvnek, amely a termékek élettartamának szándékos megrövidítését célozza. A következmény az egész világot elárasztó szemét és az erőforrások elapadása. A könyv izgalmas mint egy rémregény: inspirálóan meséli el, hogy ki találta ki ezt az eszközt a konjunktúra fellendítésére és miként válhatott ez még saját tetteink mozgatórugójává is.

„Lupo nagy elődje az olasz irodalomban Ariosto; a XX. századi világirodalomból pedig leginkább García Márquezzel rokonítható, nála a Buendía-törzs helyett Leonardo da Vinci, Pico della Mirandola, Isabella d'Este és Gutenberg első követői alkotják a nagy családot… A könyv különleges értéke a korabeli Itáliára jellemző sokszínű nyelvi kultúra felvonultatása” – írja ajánlásában Sebastiano Vassalli.

„Luxemburgban, mondogatta bajszát simogatva, négy hónapig rossz idő van, nyolc hónapig meg az eső esik.”

A magyar társadalolmtudományi könyvkiadás nagy adósságai közé tartozik a 20. század elejének klasszikus vallásantropológiai értekezése, Arnold van Gennep Átmeneti rítusok című műve. Noha közel száz évvel ezelőtti (1909) megjelenése óta a rítuskutatás egyik alapművévé (és nyomában az "átmeneti rítus" fogalma mára általánosan bevett terminus technicusszá) vált, a magyar olvasóközönség számára mindeddig nem volt hozzáférhető magyar nyelven.

 „Nem lehet nem kommunikálni” – e kommunikációs alaptételként számontartott kijelentés nem jelenti azt, hogy kommunikációs ismereteinket ne lehetne bővíteni, kommunikációs kompetenciánkat ne lehetne fejleszteni; ebben kíván segítséget nyújtani a jelen kötet.

1927-ben jelent meg Malinowski – magyarul most először hozzáférhetővé váló – Nemiség és elfojtás a vad társadalomban című könyve, amelyben korábbi tanulmányát további két résszel kibővítve, tételesen is cáfolta Freudnak az „őshordáról” kifejtett nézeteit.