Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Miközben Karl-Otto Apel sohasem dolgozta ki átfogó rendszerességgel a koncepcióját, írásaiból kirajzolódik egy szisztematikus elképzelés. Ennek középpontjában a diskurzusetika kidolgozásának programja áll, ami nem kisebb célkitűzést jelent, mint az univerzalisztikus etika kanti koncepciójának interszubjektív átfogalmazását. Ebből kiindulva Apel mind hátrafelé, mind előrefelé megtesz egy-egy lépést. Visszafelé: Apel ezt a koncepciót beágyazza az első filozófia (proté philosophia) összefüggésébe. És előrefelé: Apel társadalomfilozófiai következtetéseket von le a diskurzusetikából. Ennek keretében születtek meg az emberi jogokra, a globalizációra és a multikulturalizmusra vonatkozó el-gondolásai és kitekintései. Az ily módon kirajzolódó koncepció a 20. század második felének egyik legjelentősebb filozófiai teljesítménye.

Többet a könyvről
Elérhetőség:
Raktáron

A transzcendentálpragmatikai diskurzuselmélet

20%
2.990 Ft 2.390 Ft
Menny.:db

Hasonló termékek

Gyártó: Schwendtner Tibor

Hatalom és filozófia

Hermeneutikai, fenomenológiai megközelítések

A ​politikum természete mindig is a filozófiai gondolkodás előterében állt. A fenomenológia és a filozófiai hermeneutika esetében azonban eleinte úgy tűnhetett, hogy meglehetősen apolitikus irányzatokról van szó, ám még az alapító Husserl és Heidegger esetében is – a hagyatékok feldolgozása után – markáns politikafilozófiai koncepciók rekonstruálhatók.

2.400 Ft 1.920 Ft
Gyártó: Schreiner Dénes

A mítosz filozófiája

A ​mítosz filozófiája az emberi kultúra egyik legzseniálisabb teljesítményén, a görög mitológián keresztül közelít normalitás és őrültség, szerelem és felejtés, emberi és nem-emberi, élet és halál határainak és ellentéteinek alapkérdéseihez – azzal a célkitűzéssel, hogy kitapogassa a határok létrejöttének, megképződésének forrását. Mi a normalitás, és mi az őrület? Beszélhetünk-e az őrület valóságáról, vagy inkább – az őrület illúziójáról?

2.400 Ft 1.920 Ft
Gyártó: Inzelt György

Mély kútforrása a bölcsességnek

Esszék a természettudomány világából.

A mai világunkat úgy érthetjük meg, ha megismerjük azt a folyamatot, amelynek eredményeként létrejött, és e tudással alakíthatjuk a jövőnket is. Tudósok, kutatók pályájáról, küzdelmeiről olvashatunk tanulságos történeteket. Számos érdekességet tudhatunk meg a tudomány kevéssé ismert szereplőiről, így például Plesch Jánosról, Einstein orvosáról, Róna Erzsébet atomtudósról, de arról is, hogy a só, a bronz vagy a fűszerek hogyan alakították a világtörténelmet. Választ kapunk arra is, mit tudott Bartók Béla az atomtitokról, melyik a legújabb elem vagy a ritkaföldfémek jelenleg miért okoznak politikai konfliktust. Érdekes és ritka képek teszik még élvezetesebbé a könyv forgatását.

2.400 Ft 1.920 Ft

Az új Husserl

Szemelvények az életmű ismeretlen fejezeteiből

Edmund Husserl nem csupán a huszadik századi európai filozófia egyik kiindulópontja, akit alapító gondolkodójaként tisztel a fenomenológia, hanem filozófiája egyike a század legrejtélyesebb életműveinek.
Válogatta, fordította és bevezetőkkel ellátta: Varga Péter András és Zuh Deodáth

2.400 Ft 1.920 Ft

Leírás

Miközben Karl-Otto Apel sohasem dolgozta ki átfogó rendszerességgel a koncepcióját, írásaiból kirajzolódik egy szisztematikus elképzelés. Ennek középpontjában a diskurzusetika kidolgozásának programja áll, ami nem kisebb célkitűzést jelent, mint az univerzalisztikus etika kanti koncepciójának interszubjektív átfogalmazását. Ebből kiindulva Apel mind hátrafelé, mind előrefelé megtesz egy-egy lépést. Visszafelé: Apel ezt a koncepciót beágyazza az első filozófia (proté philosophia) összefüggésébe. És előrefelé: Apel társadalomfilozófiai következtetéseket von le a diskurzusetikából. Ennek keretében születtek meg az emberi jogokra, a globalizációra és a multikulturalizmusra vonatkozó el-gondolásai és kitekintései. Az ily módon kirajzolódó koncepció a 20. század második felének egyik legjelentősebb filozófiai teljesítménye.

Paraméterek

Szerzők(vesszővel elválasztva) Apel Karl-Otto
Megjelenés 2015
Terjedelem 248 oldal
Kötészet ragasztott, puhatáblás
ISBN 9789634140
Sorozat Kritikai elméletek sorozat
Arrow Forward