Hasonló termékek
A magyar építészet mesterei - I.
Ez a könyv tisztelgés az elmúlt háromszáz év jól vagy kevésbé ismert nagy építészei előtt, akik maradandó alkotásaikkal gyarapították a magyar kultúrát.
Ukulele jam
„Alen Mešković prózája (...) figyelemreméltó: mindvégig fenn tudja tartani a figyelmünket, a lelkesedésünket. Az a fajta szöveg ez, ami magával sodor: észre sem veszed, és hipp-hopp, már el is olvastad.”
Gere Ágnes, ekultura.hu
Az először 2011-ben megjelent Ukulele jam című regényt
9 nyelvre fordították le.
Pilinszky János színházi és filmes víziója ma
2021-ben kettős évfordulót ünnepelhettünk: 100 éve született és 40 éve halt meg Pilinszky János. Életműve azonban máig élő. A könyv a költő eddig kevéssé ismert arcát mutatja be: olyan alkotóét, aki (noha költőként vált ismertté) számos más művészeti ágat inspirált, ugyanakkor saját költészetét is több művészeti ág inspirálta. A kutatók és a laikus műélvezők számára egyaránt olyan „egyenes labirintus” ez, „melyben / mind tömöttebb és mind tömöttebb / és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk”.
Kiáltás a mélységből
Alvilágkép a zsoltárköltészetben
A test fényei
Valère Novarina a mai francia színház meghatározó egyénisége. Enigmatikus alkotásai rendkívül izgalmas kérdésfeltevésekből, végtelen hosszú névlistán feltüntetett furcsa nevű alakok jövésmenéséből, kitalált tárgyakból és meglepő akciókból állnak. Folyamatosan az emberi létezés misztériumára kérdez rá. Az ürességre és a csendre, amelynek nekiütközünk, ennek az űrnek és csendnek a „kinyilatkoztatásával” válaszol – egy forrásvízként áradó, vibrálóan játékos nyelven.
Élni, tovább
A regény világszerte zajos sikert és hatalmas visszhangot váltott ki. Abban kivételes, hogy egyszerre szól a fenyegetettség árnyékában és a theresienstadti lágerben megélt gyermekkorról, arról, hogy mit jelentett nőnek lenni a holocaust idején, és hogy mit jelent túlélőnek lenni.
A magyar építészet mesterei - II.
Ez a könyv tisztelgés az elmúlt háromszáz év jól vagy kevésbé ismert nagy építészei előtt, akik maradandó alkotásaikkal gyarapították a magyar kultúrát.
Összetörve
Őszinte válasz az összeomlásra
(fordította: Stumpf-Biró Balázs)
Leírás
A szobrászat az egyik legősibb művészeti ág, amelynek alkotásaival naponta találkozhatunk épületeken vagy köztereinken. Éppen ezért kevésbé figyelünk rá, hiszen a művek belesimulnak az ember által teremtett környezetbe, annak természetes részeiként. Azonban, ha elmélyedünk a szobrászat világában, sokszínű és változatos művészet tárul fel előttünk. Jelen könyv célja az elmúlt évszázadokban élt jelentős magyar szobrászok életművének bemutatása és fontosabb műveinek elemzése. Így a kötet segítségével a szobrászat, ez a kevésbé hangsúlyos művészeti ág közelebb kerülhet a művészet iránt érdeklődőkhöz.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Ludmann Mihály |
Megjelenés | 2015 |
Terjedelem | 216 oldal |
Kötészet | keménytáblás |
ISBN | 9789634140764 |